Csaba írta meg a témában a legfanatizmusmentesebb anyagot, amiben elmagyarázza, mi is van az Error 53 hátterében. Röviden: egy iOS update kinyírhatja azokat az iPhone-okat, amikbe egy nemhivatalos szervizben belenyúltak. Az ok, hogy a Touch ID biztonsága sérülhetett a rendszer szerint, amitől totálisan kapitulált a világból.

Igen, az Apple megfontolásai világosak, és látható, hogy alapvetően egy biztonsági intézkedés hatása ez. Máshogy értelmezve - és a felhasználók ezt máshogy értelmezik, érthető módon - elég súlyos lépés.

Annyira, hogy az ügyvédek már készülődnek egy jó kis class-action perre, hogy minél több embert képviselhessenek az ügyben. Egy egyesült királyságbeli jogász úgy nyilatkozott, hogy az eset szerintük kimeríti a szándékos károkozást, és ugyanúgy kezelik majd, mintha odamennél egy másik emberhez, kivennéd a kezéből a telefonját, és jól széttörnéd.

Büntetőjogi következményeket is pedzegetnek.

Forró időszak következik az Apple jogi osztályán. És annyira nem áll jól a szénájuk, hogy kénytelenek lesznek ezt tárgyalón kívül elintézni.