Hirdetőink az OS X-es CiPÓ készítői. 

Ez a szoftver nem tinédzser. A legkorábbi cikk, amit találtam róla, 2004-ben született az egykori Almalap online felületén, többek között ezzel a képpel illusztrálva:

cipo1.jpg

Ma már persze a kutyus sem ennyire pixeles, és az alkalmazás is szépen lekövette a változásokat, legyen szó dizájnról vagy épp jogszabályokról. Januárban jelent meg ugyanis a CiPÓ 8-as verziója, adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatással, a program pedig 

megfelel a 23/2014 NGM számú rendeletnek illetve annak 2/2015 számú módosításának.

Na, épp ez a világnak az a része, amit nem szeretnék nyomon követni. Nekem az tökéletesen megfelel, ha a számlázóprogramom készítői figyelnek rá, és beépítik a kódba, amit kell.

cipo2.jpg

Tudom miről beszélek: évekig kézzel írtam a számlákat, számlatömb, indigó - INDIGÓ! -, persze félreírok valamit, javítás, új számla. És posta, POSTA! Amióta géppel állítom ki a számlákat, és emailben küldöm, olyan, mint amikor Pistikének kicserélik a tankönyveit egy iPadre, és többé nem kell hátizsákkal járnia a suliba. Pistike boldog lesz. Legyél Pistike.

A különbség: percek vs. másodpercek. A program ismeri a gyakori vevőidet, az általában értékesített szolgáltatásaidat, az azokhoz számolt ÁFA-t, legtöbbször tényleg csak kattintgatni kell, gépelni alig.

A CiPÓ úgy épül fel, hogy van egy alapprogram, ami a legtöbb embernek elég, és vannak a külön megrendelhető modulok, amik spécibb dolgokat is tudnak. Az alapprogrammal számlázhatunk forintban, a számlákat emailben küldhetjük el, exportálhatjuk xlsx/Excel formátumba, hasonlók. A számla pedig nem így néz ki:

cipo3.jpg

Hanem így:

cipo4.png

Stornózni, helyesbíteni, minden sokkal könnyebb. 

Ez idáig 29.700 forint, ha végleges kulcsot vásárolunk, vagy épp havi 1.225 forint, ha előfizetésben gondolkozunk, és egy évet kérünk (az első évben még kevesebb, ezer forint alatti a havidíj). 

screen_shot_2016-01-26_at_10_05_57.png

Erre jönnek a modulok, egy sokkal alacsonyabb havi összegért. 

Van Értékesítés modul, amivel árajánlatok, proforma számlák állíthatóak ki, valamint valutákkal is dolgozhatunk, idegen nyelvű számlákat kiállítva, az automatikus MNB árfolyammal megsegítve. A Beszerzés modul a rendeléseket, beérkezéseket is nyomon követi, költségszámlákat és szkennelt dokumentumokat kezel, a Házipénztárban a cég készpénzállományát tarthatjuk nyilván, de van még Termék és Készlet modul is. Utóbbiak raktárkészlettel dolgozó kereskedőknek ideálisak. 

kepernyofoto4.jpg

De van még egy csomó más jóság is itt. Olvassátok el, mik.

Az előfizetők számára a nagy programfrissítések ingyenesek. Érdemes ezt választani, mert a végleges kulccsal megvásárolt szoftverek, ha eljár felettük az idő, a jogszabályi változások tekintetében sem frissülnek, így fontos a legfrissebb CiPÓ használata.