almalé és kungfu Rólunk

Hogyan működik az Apple Pay órával?

Sokáig volt kérdés, hogy ha az Apple Watch-on nincs ujjlenyomat-olvasó, akkor mégis hogy a rákba lehet vele fizetni úgy, hogy az ígéret szerint nem kell hozzá elővenni az iPhone-t (mert ha elő kellene venni a telefont, akkor minek az órás fizetés ugye).

Aztán Eddy Cue most hétvégén elmondta.

cue-apple-pay.jpg

Két dolog kell ahhoz, hogy az Apple Watch oldalán található gombot duplán megnyomva az órában található NFC chip segítségével fizethess.

1. Legyen unlockolva az Apple Watch
2. Legyen a közelben az az iPhone, ami unlockolta az órát

Az Apple Watch-ot az iPhone unlockolja. Amikor felvesszük az óránkat, a telefon TouchID-ján keresztül az ujjlenyomatunkkal (vagy a szenzor hiánya esetén azonosító kód beírásával) azonosíthatjuk a csuklónkon lévő eszközt, innentől kezdve egész addig a pillanatig, amíg le nem vesszük az Apple Watch-ot a kezünkről, a két eszköz össze van kapcsolva. Ebben az esetben nem kell további azonosítás ahhoz, hogy fizessünk az órával, hiszen egyszer már megtörtént az azonosítás, és az óra nem került át más ember kezére.

Egyébként az okosórán keresztül akkor is tudunk majd fizetni, ha régebbi, NFC chip nélküli iPhone 5, 5c vagy 5s készülékünk van, persze az 5 és 5c készülékek esetében minden TouchID-vel kapcsolatos azonosítás helyett kód beírása kell majd.

Ezt minden bizonnyal demózzák is holnap, úgyhogy előre elmondtam, hogy már ne legyen újdonság.



Mire számítunk a hétfői keynote-on?

Már csak két nap van az Apple show-ig, ilyenkor a szokásos latolgatás megy: mit mutatnak be a keynote-on? Ez általában úgy megy, hogy az utóbbi hetek összes pletykáját beleöntjük egy nagy konténerbe, majd megpróbálunk annyit kivenni belőle, amennyit be lehet mutatni egyetlen másfél órás eseményen egyáltalán.

joannastern_2015-feb-26_1.jpg

A többivel majd fél év múlva cukkoljuk magunkat.

Apple Watch

Hát persze, hogy az óra. Ez lesz a fő attrakció, ahogy a meghívóba rejtett megjegyzés - Spring Forward - is mutatja. Már egyszer ugyan bemutatták az Apple Watch-ot, de akkor hagytak pár fekete foltot, amiket most kell eltüntetniük. Hogy mik ezek, arról itt írtam bővebben.

Demózás például rohadt sok lesz, amiket majd érdemes az esemény után alaposan megnézni. Azokból derül ki igazán, mire szánják az órát a fejlesztők, és hogy milyen lehetőségeket találtak a viszonylag szűk mozgástér ellenére.

Retina 12-es MacBook Air

Elméletben lehetséges, az Intel új alacsony fogyasztású chipjei már megérkeztek, sőt a piacon már egy-két laptopban meg is találhatjuk őket. A Wall Street Journal szerint pár hónap múlva a boltokban lesz az új dizájnnal megálmodott, vékonyabb, 12 colos Air, szóval akár erről is leránthatják a leplet, hogy legyen mit várni órával a csuklónkon.

Hogy az Apple a Ventilátormentesség — Teljesítmény — Retina háromszögben hogy talál utat, vagyis melyiket dobja ki a kukába, egyelőre nem tudni. Ahogy azt sem, hogy egyáltalán előhúzzák-e a Mac kártyát egyáltalán.

A pletyka már egy éves, ezt nem árt észben tartani. Ha egy év alatt egy ötletből nincs termék, akkor lehet, hogy az ötlet már megromlott. Egyébként ilyeneket mondanak a 12-es MacBook Airről.

Apple TV

Nem, nem a televízió, csak a set-top-box, de arra is ráférne a frissítés. Már régóta ígérik a pletykaforrások, hogy teljesebb iOS-élményt ad majd az Apple TV nemsokára, de még mindig csak várunk az App Store full elérésére, játékokat is beleértve. Van szó arról is, hogy tartalomban fejlesztenének, egy HBO előfizetésről csicseregtek a madarak nemrég HBO Now néven. Saját Netflix csatorna is jöhet, a HomeKit központi kezelő szervévé válhat a készülék, és nem lenne rossz üzenete a 4K támogatásnak sem. Válogassátok ki, titeket mindebből mi érint (egyesült államokbeli olvasóinkat mindegyik).

HomeKit

Ha lesz új Apple TV, akkor egy húsz perces szekciót a HomeKit is kap, bemutatva a piacon lévő eszközöket és azt, hogyan lehet azokat egymáshoz illeszteni, programozni, milyen fasza rendszereket alakíthatunk ki az otthonunkban. Nem is lenne rossz egyébként egy ilyen bemutató, nevelni kell az embereket a sci-fi lakás összeillesztésére, ha már a lehetőség adott.

Beats

Nem, a Beats nem jön most, ezt a WWDC-re ígérik a források. Az Apple stream-szolgáltatására még várni kell.

Apple Car

Azért mekkora lenne, ha a keynote első másodperceiben, a sötétben felbőgne az 5 literes twin-turbo V8-as, és a dermedt csendben (“tényleg bemutatnak egy Apple autót?”) Cook egy Koenigsegg Ragera tetején gurulna be, mint anno Hasselhoff a KITT tetején. Aztán bemutatnák az Apple CarPlay-t működés közben.

De nem, nem lesz autó, sem CarPlay, nem hozzák most szóba.

12,9 colos iPad Pro

Ha egyáltalán lesz ilyen, annak nem most van itt az ideje.

Figyelem, hétfőn este hétkor hatkor élőben közvetítjük az eseményeket itt a blogon, a szokásos stílusunkban. Aki ezt szereti, jöjjön velünk.

forrás: Wired, Macworld



Idén júniusban jöhet az Apple streaming szolgáltatása

A héten el voltunk látva pletykákkal meg érkezésiidőpont-jóslatokkal rendesen. Most például a Techcrunch és a 9to5Mac gondolja azt, hogy az Apple év közepén elindítja végre a saját Beats-alapú streaming-szolgáltatását. Valószínűleg a WWDC-re időzítik a bemutatót, így az év második felére már az Apple is kiteríti a kártyáit, és beszáll a Spotify/Pandora/Rdio univerzumba játszani egyet.

screen-shot-2015-03-05-at-2-42-16-pm.png

Attól viszont nagyon is tarthatnak, hogy nem osztanak nekik négy ászt: erősen kérdéses, hogy egy ilyen Apple szolgáltatás képes lesz-e lenyomni a konkurenciát.

Nagyban függ a siker például attól, hogy cross-platform lesz-e a cucc. Az iWork webes alkalmazással és az iTunes kapcsán az Apple azért jelen van az almalogós hardvereken kívül is, de a streaming szolgáltatással lehet, hogy totálisan elbuknának az OS X-en és iOS-en túl. Mert mit tudnak kínálni egy Windows-használónak, amikor az még az iTunes-t is rühelli?

Alacsonyabb árat, hát persze.

Állítólag 7,99 dollárért tervezik piacra dobni a szolgáltatásaikat, ami elég jó ajánlat. És az Apple nagyon könnyen képes meghaladni egy csapásra a konkurencia felhasználószámát: mondjuk fél évig ingyen adná az új iPhone, iPad vagy Mac tulajoknak. Kész.



Magyar fejlesztésű ingyenes, addiktív app egyesíti a Tetrist és a Puzzle-t

Ha a szüleid nem rángattak végig képtárak folyosóin havonta legalább egyszer és nem jártál semmilyen művészeti kurzusra, akkor elég kemény meló felnőtt korban magadra húzni a tudást. Akárhány könyvet nyitsz fel, akárhány művésszel ismerkedsz meg, mindig csak az derül ki, hogy milyen keveset tudsz és mennyi tanulnivaló van még hátra. A folyamat többnyire unalmas, száraz, felüdülést csak az olyan pillanatok jelentenek, amikor a kezedbe kerül például Vasari könyve, aki nemcsak kortársa volt a reneszánsz nagyoknak, de haverja is, séje, és a sok száraz elemzés után nagyon jól tudnak esni az ilyen kezdetű mondatok:

Amikor legutóbb Michelangelóval sétálni indultunk Rómában…

És persze ott a csúcspont, amikor eljutsz végre a világ nagy képtáraiba (ha egyszer a Szépművészeti bezár három évre) és élőben is megnézheted azt, amiről addig csak olvastál.

Ebben a folyamatban minden olyan impulzus, ami tanít, de játékosan, hűs szellő. Most például befutott egy új magyar fejlesztésű app, a kimondhatatlan nevű Artris (oké, mondd ki háromszor), aminek a címében ott van az art és a tetris szó, és akkor már tudjátok is, hogy miről beszélünk: egy tetrisről, amiben nem, vagy nemcsak az a cél, hogy az L-alak illeszkedjen az idomba, hanem hogy Van Gogh füle is a helyére kerüljön. Vagyis Van Gogh fülének a helye a helyére kerüljön.

Szóval nem is tetris ez igazából, hanem puzzle. Vagy PUZZRIS!

artris_1.PNG

A játék sokkal nehezebb, mint amilyennek elsőre tűnik. Vagyis elsőre pont olyan egyszerű, jönnek sorban az alakzatok, amiken memegtalálhatók Van Gogh, Cézanne, Renoir, Klimt, Toulouse-Lautrec, Rippl-Rónai, Ferenczy Károly, Vaszary János, Szinyei Merse Pál, Tihanyi Lajos, Csernus Tibor és Szalay Lajos és még egy rakás másik festő képeinek részletei, neked csak annyi a dolgod, hogy helyükre csúsztasd ezeket az elemeket. A háttérben, homályosan mindig ott van az eredeti festmény, ami segít az elhelyezésben.

artris_4.PNG

img_2711.PNG

De amikor jön egy ilyen Rippl-Rónai a kis kavicsaival, csak zavartan vakarod a fejed, hogy pontosan hova is kéne rakni mit:

img_2587.PNG

Aztán a program tovább nehezít, mert már el is forgatja az idomot, így nemcsak azt kell megtalálnod, hogy hova való az a darab, hanem azt is, hogy milyen szögben, ami mondjuk egy poros útszakasznál elég frusztráló tud lenni. És a későbbiekben az eredeti festmény is eltűnik a háttérből, máskor kitakarnak részeket a képekből, szívatnak ezerrel, végső soron persze azért, hogy aprólékosan megismerjünk egy-egy művet. Mert játék közben olyan apróságokat is felfedezel egy Cézanne-on, ami máskülönben elkerülné a figyelmed, mindez komoly adrenalinfröccsök kíséretében történik. Nem mondom, hogy játék közben egyszer sem akartam kitaposni a programozók belét, de ez az addiktív játékoknál mindig így van és az Artrisra eléggé rá lehet kattanni, ami jó: úgy foglalkozol festményekkel hosszasan, hogy közben igazából egy tetris-puzzle-koalahalmutánsmadár-kombóval szórakoztál, méghozzá ingyen, az app ugyanis nulla forintért tölthető le az App Store-ból, és olyan finomságok is vannak benne, mint az egymás elleni játék.

Ebben a Game Center talál neked egy játékostársat, elindul a harc, elkezded helyükre rakni az elemeket, és közben fogalmad sincs, hol tart az ellenfeled, ami tovább fokozza az izgalmakat. Mivel sietsz, nyilván hibázol is, amit büntet a program, de idővel sikerül a sebességnek és a pontosságnak a megfelelő elegyét belőni, és akkor viszonylag gyorsan tudsz jó eredményeket elérni. Meglepően izgalmas ahhoz képest, hogy végső soron csak idomokkal bohóckodunk, és nem machetével harcolunk a dzsungelben.

img_2743.PNG

Próbáljátok ki hétvégén, egy próbát megér, és ha most beküldesz egy fotót bármilyen hazai szépségről, épületről, nevezetességről, értékről, bekerülhet a képed a játékba, sőt, százezer forintot is nyerhetsz. Csekkold a pályázatot, két perc alatt híres lehetsz és megkeresheted egy fél iPhone 6-os árát.

Innen tudjátok letölteni az appotemmeg itt a készítők blogja.

Disclaimer: az Artrist az Appleblog együttműködő partnere.



Tudjátok mi ez a betüremkedés az Apple Watch-on? Lightning csatlakozó!

Az Apple sosem volt a hagyományos értelemben vett csatlakozók nagy barátja. Nem siették el az USB 3-at, egyre kevesebb csatit raktak a MacBookokra, és az iPhone-ra sem voltak hajlandóak sosem más nyílást tenni, mint a sajátjukat (persze a prototípuson volt USB).

De azért az mégiscsak új, hogy tesznek egy Lightning portot az egyik készülékükre, aztán befalazzák.

Állítólag ez az, ni: Állítólag az alsó szíjrögzítő horony alatt található a csati.

Tovább olvasom



süti beállítások módosítása