almalé és kungfu Rólunk

Két Jobs-film is debütál a hétvégén

Aki az Ashton Kutcher filmje óta arra vár, hogy újra Steve Jobs legyen a mozikban, az most örülhet, főleg, ha az Egyesült Államokban él, a hétvégén ugyanis két bemutató is volt/lesz.

Az első egy dokumentumfilm, a Steve Jobs: The Man is the Machine, amitől máris rosszul lett egy rakás Apple-fejes, Eddy Cue például gonosznak nevezte az alkotást, egy olyan mozinak, ami hazug képet fest a barátjáról, Steve Jobsról. A bemutatóból kiderül, hogy tényleg nem egy szíves bocsnak mutatják be a vezért, de mondjuk az a hivatalos életrajzi könyv sem egy csillámpónit vázolt fel, pedig az Jobs jóváhagyásával készült. Engem a trailer alapján érdekel, mert eredeti felvételekből és a Jobsot valóban ismerő régi kollégák nyilatkozataiból rakták össze, még ha a csúsztatásra ez a szerkesztési elv is bőven ad lehetőséget (imdb: 5,3 - rotten: 73%):

 

A másik mozi természetesen az Aaron Sorkin-Danny Boyle-Fassbender projekt, amit először a Telluride filmfesztiválon mutatnak be hétvégén egy szűk körnek. A következő premier október harmadikán lesz a New York Film Festivalon október harmadikán, majd október kilencedikén jön az országos bemutató. Mindenesetre a mostani vetítés után a Rottenen már biztos lesz róla fent néhány értékelés, ez alapján tudni fogjuk, hogy szeméttel, vagy értékes mozival van dolgunk, amire érdemes várni.

update: Rottenen megjelent az első három értékelés, mindegyik szerint nagyon jó a film, a CraveOnline kritikusa szerint egyenesen iNcredible, az indiWIRE szerzője meg egyenesen azt írta, hogy elkészült a techszektor Birdmanje, ami elég komoly dicséret, sok jobb film ugyanis nem került a mozikba az elmúlt évben a Birdmannél.



Megjelent a Google Street View iPhone-ra

google-street-view-app-100612320-large.png

Itt egy új app, amivel a Google Maps street view-ját lehet előcsalogatni. Nyilván ezerszer jobban örülnénk, ha a Google képes lenne a számítógépen elérhető funkciókat belegyömöszölni egyetlen appba, és nem kellene külön program a sima maps-hez, külön program a street view-hoz - ez pont benne van,  és egy külső fejlesztő fizetős programja ahhoz, hogy előcsaljam valahogy a saját, elmentett térképeimet a mobilomon (agyrém, hogy ezt a natív app nem tudja) - ezt is felejtsétek el, a szeptember elsejei frissítéssel BELEKERÜLT EZ A FUNKCIÓ AZ APPBA!

Innen szép nyerni.

Lényeg, hogy örvendezzünk, mert mostantól ilyeneket láthatunk a telefonunkon is egy olyan appban, ami csak erre jó:

 

A program célja egyébként nem feltétlenül az, hogy még jobb legyen nekünk, hanem hogy még több infó legyen a Google-nél. Az app ugyanis lehetőséget ad arra, hogy saját 360 fokos képeket készítsünk a telefonunkkkal, amiket feltölt az adatbázisba és ezáltal még több információt tud majd szolgáltatni egy-egy helyszínről a Google, ami persze végső soron azért megint csak jó nekünk is.



Állítólag október végén jön a 4K iMac

A 9to5Mac infói szerint csak a következő hónap végén mutatják be az új gépet, amiből az első példányok valamikor november elején futnak be a vásárlókhoz.

Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi generáció két teljes éven át húzta mindenféle frissítés vagy árcsökkentés nélkül, szóval ez a konfiguráció, ebben a formában már jó ideje elég komolytalannak számít.

imacs_1.jpg

A mostani update viszont elég komoly lesz, ha hinni lehet a forrásoknak. Arról már hallottunk, hogy a kijelző 1920x1080 pixelesről 4096x2304 pixelesre nő, azaz 4K-s lesz. A processzor Broadwell lesz, szóval az új gép nem kapja meg az év végén várható Skylake-et, de ez nem is baj, most már tényleg felesleges lenne 10-15 százalékos további gyorsulás miatt tovább várni az elavult gép frissítésével.

A valódi gyorsulást mostanában alig mutató cpu iparral szemben gpu fronton ugyanis sokkal nagyobb a növekedés, így az aktuális generáció lemaradása is: ezért is örülhetünk annyira az AMD Radeon M380-M395X grafikus gyorsítók felbukkanásának, amik nemcsak a 4K-s monitorokat tudják majd meghajtani, de jelentősen megdobják majd az iMac teljesítményét is, akár két-háromszoros is lehet a gyorsulás.

Ugyanitt: frissült a Final Cut Pro X, akinek ilyesmije van, nézze meg az App Store-t, nem jelentős, de hasznos update érkezett.



Keresd azzal a pénzt, hogy szereted az Apple-t #4

Januárban, áprilisban és júliusban is publikáltunk egy-egy álláshirdetést az iCentre-nél, és mindhárom esetben az egyik olvasónknak sikerült megszereznie a szuper állást. Most már konstans bizonyítást nyert, hogy az Appleblog a legelhivatottabb, legzseniálisabb Apple-júzerek közössége, akik minden hegyet megmásznak, minden akadályt legyűrnek, 

minden állást betöltenek!

Nyilván nem kell mondanunk, hogy mennyire örülünk, amikor sikerül beküldenünk egy-egy kiváló embert a vonalakon túlra, az Apple belsejébe, és ezt tervezzük most is, mert itt az új állásajánlat, ezúttal a Alléba keresnek munkatársat. Ha szeretnél egész nap a világ legszebb informatikai eszközei közt dolgozni, ragadj billentyűzetet és jelentkezz.

dsc_5382_1.jpg

A munkakör leírása:

Ha érdekel az Apple világa, és szívesen dolgoznál értékesítőként az iCentre ALLEE Apple Premium Reseller üzletben, küldd el fényképes önéletrajzod az allas@icentre.hu címre. Fontos, hogy ne okozzon gondot az emberekkel való közvetlen kommunikáció, az angol nyelv használata, legyen értékesítési tapasztalatod, ismerd az Apple termékeit, legyél stressztűrő és önálló. Várjuk jelentkezésed! A tárgy mezőbe ezt írd: ALLEE.

Ilyen egyszerű! 

És mint legutóbb, ha az egyik emberünket elkapják az Apple vonalai mögött, az Appleblog minden kapcsolatot letagad!




süti beállítások módosítása