Amikor a vezetői fizetéseket elemeztük itt a blogon, mindig belefutottunk egy hatalmas részvényopciós csomagba a menedzsment tagjainál. Tim Cook 2011-ben egymillió részvényre kapott opciót, a cég RSU (Restricted Stock Units) programján belül. Ezek a részvénycsomagok bónuszként kerülnek az alkalmazottakhoz, tehát nem kell fizetni érte, azonban általában fontos mérföldkövek eléréséhez kötik ezek átadását, esetleg akkor kapják csak meg a vezetők, ha régóta a cégnél dolgoznak. Különben nem jár.

Tim Cook pedig most kiterjesztette ennek a lehetőségét. Az Apple-nél gyakorlatilag mindenkire.

2014-09-12-cook_thanks.jpg

Az alkalmazottainak írt levelében kifejtette, hogy sok dolgozónak eddig csupán Employee Stock Purchase Plan volt elérhető, amivel a piaci árnál olcsóbban vásárolhattak részvényt. Ezen túlmenően minden évben megválasztottak bizonyos alkalmazottakat, leginkább a vezetői vagy termékoldalon -, akiknek szintén adtak részvénycsomagot, a munkáját meghálálva. Az eladók és az AppleCare-esek például nem juthattak hozzá ilyesmihez. 

Mostantól azonban minden egyes Apple-alkalmazottnak van lehetősége arra, hogy kapjon részvénycsomagot, a jó munkát meghálálva. Természetesen nem tudni egyelőre, milyen teljesítésekhez van ez hozzárendelve. A hírek szerint egyelőre 1000 és 2000 dollár közötti csomagokat kezdtek el kilődözgetni a dolgozóknak.