Ezt a hírt várom már hónapok óta: van egy nagyobb videós munkám, amihez szükségem lenne egy rendes Macre, de a Mac Pro azért túl nagy falat, az 5K-s iMac is túlzás, a hagyományos 21,5 colos meg olyan elavult, hogy egyszerűen pofátlanság több százezer forintért árulni: lassan ajándékba kéne adni az iPhone tokok mellé.

Na de itt a jóság:

a hírek szerint jövő héten megérkezik a frissített gép, egészen pontosan október 13-ától meg lehet már rendelni a minden hájjal megkent 21,5 colos gépet, bár novemberig csak korlátozottan lesz majd elérhető.

imacs_2.jpg

Aminek a legnagyobb újdonsága a kijelzője lesz, a panel felbontása ugyanis 4096x2304 pixelesre nő, szóval 4K-s lesz. Az El Capitan kódjában turkálva korábban már találtak az új típusra utaló jeleket, ezek alapján Broadwell processzor, Intel Iris Pro 6200-as és AMD Radeon M380-M395X grafikus gyorsító kerül majd az egyébként változatlan házba.

A gép várhatóan valamivel drágább lesz, mint a nem 4K-s modell, szóval ha tippelnem kéne, kábé 600 ezer forint körül indul majd az új iMac ára, Core i7-essel és Fusion Drive-val meg talán 750-től: kábé onnan, ahonnan a Core i5-össel és sima merevlemezzel szerelt 27-es, 5K-s verzióé. Ami egyébkét nettó 570 ezer.