Ahogy már mindenki tudja: az Apple ma este héttől megint fontos bejelentésekkel kápráztat majd el minket. Lesz itt

  • új Apple TV operációs rendszer, a tvOS
  • új iPhone-ok, az iPhone 6S és iPhone 6S Plus
  • Siri-fejlesztések - ahogy az esemény elnevezéséből is sejteni lehet, többek között a Hey Siri felszólításra reagálás
  • iPad Pro, ami állítólag 300 ezer forint körül indul majd

Szóval fél óra múlva start, most már ne menjetek sehová. Az Apple videós közvetítését itt éritek el a megfelelő platformokról (update: idén először Windows-ról is, pontosabban Windows 10-ről, Microsoft Edge-et használva). Ez a poszt pedig folyamatosan frissül héttől a mi reakcióinkkal, és a legfontosabb fotókkal. Az esemény után nem sokkal pedig Csaba jelentkezik az összefoglaló videóval, benne, ahogy kell, sok nevetéssel, mókával és a bejelentésekkel kapcsolatos fontos kijelentésekkel.

4e3615c5-5b6f-4528-b26f-f32c84619eb4.jpg

ea52b6ac-d669-4057-ae9b-a0395b56d6d8.jpg

Képek az Appleinsiderről

18:48 Elindult a videós közvetítés az apple.com-on. Ezúttal a zenét a Beats1, az Apple saját gyártmányú rádióadója adja. Mi más lenne, mint hip-hop. Én nem mondom, hogy nem volt unalmas eddig mindig Coldplayt hallgatni minden céges bejelentés előtt, de ez azért erős váltás volt.

Tim Cook a színpadon. Mintha egy kis pocakot növesztett volna.

screen_shot_2015-09-09_at_19_02_27.png

screen_shot_2015-09-09_at_19_02_37.png

Annyi bejelentenivaló van, hogy nincs idő szarakodni. Tim Cook egyből elkezdi: az első bejelentés az Apple Watch-csal kapcsolatos.

Több mint 10.000 app van az órára a store-ban. Ami pedig érkezik még a közeljövőben: Facebook Messenger, iTranslate (beszélsz a mikrofonba, és lefordítja), GoPro, és Airstrip, amiről demót is láthatunk.

Összefoglalom: olyan kórházakban használják majd az orvosok, ahová nagyon szeretnék majd bejutni, ha beteg vagyok, de sohasem fogok. Online értekező dokik és nővérek, real time életfunkciók, a Koronával visszatekerve egy múltbeli pontra, a beteggel kapcsolatos feladatok ütemezése, babaszív-monitorozás csuklóról. A körzeti dokitól majd megkérdem, kompatibilis-e erre a jóságra.

Új szíjak! Gyártja a Hermes.

screen_shot_2015-09-09_at_19_13_29.png

screen_shot_2015-09-09_at_19_13_55.png

Jönnek új színek is, és még ezeknél is újabb szíjak, októbertől. Arany és rózsaarany kialakítás, az eddigi árakon. És persze egy Product RED, az AIDS elleni harc jegyében.

screen_shot_2015-09-09_at_19_14_36.png

screen_shot_2015-09-09_at_19_15_18.png

Az új modellek mától elérhetőek.

Ennyi volt, az óra új színeket és szíjakat kapott. A termékre tényleg egyre inkább divattermékként gondolnak, műszaki infókat véletlenül sem említenek.

És most, következik: iPad.

 

screen_shot_2015-09-09_at_19_19_39.png

screen_shot_2015-09-09_at_19_19_46.png

screen_shot_2015-09-09_at_19_20_18.png

Íme az iPad Pro, a legerősebb iPad, amit valaha építettek.

NAGY KIJELZŐ! EZ A LÉNYEG!!! A többi mellébeszélés.

Például a filmek, nagyobbak. Meg a játékok, azok is nagyobbak. Mutatom:

screen_shot_2015-09-09_at_19_22_46.png

12,9 colos, 5,6 millió pixellel. Mellette látható az eddigi legnagyobb iPad.

A9X SoC került bele, ami már desktop teljesítményt nyújt. Kétszeres grafikai gyorsulás a korábbi chiphez képest, már 360-szor gyorsabb a grafikai sebesség, mint az első iPad modellnek.

10 órás üzemidő.

Négy hangszóró kapott helyet a készülék két rövidebb oldalán, mehet a hifi!

Itt látható, hogy viszonyul a vastagsága az iPad Airhez képest, és a súlya az első iPadhez viszonyítva. CSALÓK!

screen_shot_2015-09-09_at_19_27_51.png

screen_shot_2015-09-09_at_19_28_05.png

SmartKeyboard! Tokból kihajtható billentyűzet, ami egy SmartConnectorral csatlakozik a készülékhez. Ez az iPad Pro oldalán látható három kör.

screen_shot_2015-09-09_at_19_29_03.png

screen_shot_2015-09-09_at_19_29_25.png

screen_shot_2015-09-09_at_19_29_47.png

És, éééés, ééééééés egy STYLUS! Kissé fájdalmas arccal jelentették be, hiszen néhány éve még a tárgyalóban hevesen bólogattak, hogy ilyen nem kell az Apple-nek.

screen_shot_2015-09-09_at_19_31_07.png

screen_shot_2015-09-09_at_19_31_52.png

screen_shot_2015-09-09_at_19_32_12.png

Amikor Apple Pencillel érsz az iPad kijelzőjéhez, kétszer olyan érzékennyé válik a hely meghatározása. Az Apple Pencil érzékeli az erősséget, a pontos helyzetet a kijelzőn és a tartás szögét, ennek megfelelő lesz a rajzolt vonal. És mit gondoltok, ki demózza a cuccot?

A MICROSOFT!:))))

screen_shot_2015-09-09_at_19_35_46.png

Tudjátok, a srácok, akiknek van egy bukott nem annyira erősen teljesítő kihajtható billentyűs tabletje.

Ezután pedig érkezik az Adobe. Tudjátok, a srácok, akiknek a Flash kiegészítőjét kiutálták a saját rendszerükből, aztán erre lassan a világ többi része is rákap. Jó a buli.

Alig várom egyébként, hogy a demózásnál elmondott rengeteg amazinget leteszteljem egy vérprofi tablet-rajzoló művésszel. Már meg is beszéltem vele. ERRE IS VAN IDŐM!

Az Office for iPaddel firkálgattak a doksikba, az Adobe Comppal a szomorú modell száját mosolyra húzták (tényleg, a stylusszal, amazing), most pedig egy hölgy (ezt a kötelezőt is letudták mára) gusztustalan izmokat meg csontokat vagdos lefelé az Apple Pencillel. MAGIC.

screen_shot_2015-09-09_at_19_44_52.png

Összefoglalva:

screen_shot_2015-09-09_at_19_47_43.png

Nem tudom, látjátok-e, de egy büdös szó sincs a memóriáról. Milyen meglepő, majd lesz amennyi lesz.

Az árak, 300 ezer forint körül indul itthon, novembertől rendelhető:

screen_shot_2015-09-09_at_19_48_40.png

Az Apple Pencil 99 dollárba kerül, vagyis majdnem 50 százalékkal drágább, mint EGY APPLE TV!!!

Nem baj, szerencsére nem rajzolok, úgyhogy nem veszek.

Itt a teljes ársor, olcsulások is vannak, a legolcsóbb tablet 10 százalékkal lett olcsóbb és így tovább:

screen_shot_2015-09-09_at_19_53_11.png

Apple TV!

A tévézés élménye nem változott már jó ideje, mert az iPhone és az iPad ELVITTE A FEJLESZTÉSEKET - Tim Cook tud állítani dolgokat. Most az Apple változtat.

A tévézés jövője. az APPOK.

Az APPOK.

Várjatok, ezt képben is:

27faea84-bd11-4943-ae46-47b2a326cbd9.png

Megint túltolják picit, de végre, végrevégre:

megjött az App Store az Apple TV-re!

Ott a Siri meg a távirányító, amivel játszanak is (mint egy Wii távirányítóval):

screen_shot_2015-09-09_at_19_58_15.png

screen_shot_2015-09-09_at_19_58_23.png

screen_shot_2015-09-09_at_19_59_50.png

Siri gomb, emberek. Beleszólsz hogy vidám filmeket kérek, és küldi a tévé right in the pofádba.

iTunes, HBO, Showtime, Netflix & Hulu. Odakünn, persze.

Testesebb lett maga a set top box is, így többet el lehet kérni érte:

screen_shot_2015-09-09_at_19_59_40.png

 Elég komoly utasításokat megért a kicsike, például "azt a részt játszd le a Modern Familyből, amiben szerepelt Edward Norton", és már ott is van. A touchpad állítólag nagyon intuitív, egyelőre csak azt látom, hogy szép effekteket pakoltak hozzá.

Megkérdezhetsz közben a Siritől szokásos izéket, és a film alá kiírja a választ:

screen_shot_2015-09-09_at_20_07_27.png

Mondanom sem kell, Apple Music app is van az Apple TV rendszerében.

Aminek a neve: tvOS! A fejlesztők pedig, ahogy vártuk, hozzáférést kapnak olyan API-khoz, amikkel a tévénk egy tök új, hatalmas és izmos iOS-eszközzé változik.

Demózzák a teljesítményt, juj:

screen_shot_2015-09-09_at_20_12_10.png

Ne féljetek, magasabb a léc, csak valamiért őket hívták meg. Ők értek rá.

Nem hiszem el, de tényleg shopping appot demóznak épp:

screen_shot_2015-09-09_at_20_18_52.png

Azt hittem, hogy nincs lejjebb, de épp egy baseball-mérkőzésekkel foglalkozó appot mutatnak be. Mindegy, figyeljetek: megkaptunk az új Apple TV-vel mindent, amire vártunk. Ez nagyon fasza kis készülék lesz, azonnal beszerzek egyet, amint megjelenik. Szerintem nem tudnak olyan árat mondani, hogy meggondoljam magam, de várjuk ki a végét.

A8-as chip van benne:

screen_shot_2015-09-09_at_20_23_54.png

screen_shot_2015-09-09_at_20_23_45.png

screen_shot_2015-09-09_at_20_23_35.png

Az ár pedig teljesen baráti:

screen_shot_2015-09-09_at_20_24_38.png

Október végén jön.

A tvOS fejlesztői bétája mától tölthető.

Következő állomás: iPhone.

A dizájn változatlan:

screen_shot_2015-09-09_at_20_28_18.png

Tim szerint sok minden változott belül, és a mérnökcsapat nagyot dobott ezzel a szériával. Lássuk.

screen_shot_2015-09-09_at_20_30_12.png

Színek, természetesen.

És a multitouch után itt a 3D Touch! Természetesen a nyomásérzékenységet jelöli, ami új funkciókat hív elő, attól függően, mire böksz.

screen_shot_2015-09-09_at_20_32_36.png

screen_shot_2015-09-09_at_20_33_15.png

Egy Taptic Engine is került bele, úgyhogy visszajelzést is kapsz az ujjadra a sikeres erősnyomásról.

Új gesztus: Peek and Pop. Megnyomod kicsit, és bepillantást kapsz a tartlomba. Nyomva tartod, és a tartalom teljes egészében megjelenik.

Egy levélre nyomva a levél előreugrik. Felfelé suhintva előugranak a parancsok, és innen is működnek a jobb-bal swipe-ok, törölni vagy jelölni lehet. A Messagesben egy linkre peek and popolva előugrik a link mögötti média. A kamera ikonjára nyomva egy gyorsmenüből kiválasztható a szelfikészítés EGYBŐL. Térkép: a POI infói felugranak egy felső rétegben.

Új gesztus: erős suhintás a telefon kijelzőjének széléről. Az appok között válthatsz így.

screen_shot_2015-09-09_at_20_40_42.png

Az A9-es chip 70%-kal gyorsabb, grafikai értelemben pedig 90%-kal. És most jön a világ legszebb állítása: a való élet kihívásaihoz optimalizálták. A való élethez.

Egy igazi iOS-geeket hívtak fel a színpadra hogy győzzön le egy főhőst egy játékban, mindjárt bepisil az élvezettől.

screen_shot_2015-09-09_at_20_44_23.png

Az M9-es mozgásérzékelő segédprocesszor mindig bekapcsolva van, ezért bármikor lehet rá számítani.

Az ujjlenyomat-olvasás kétszer gyorsabb.

12 megapixles iSight kamera. Ehhez fejlettebb szenzor is tartozik persze, amin a zajosodás elkerülése érdekében SOKAT MELÓZTAK.

A pillanat, amikor a fotó élethűbb, mint az élőben beszélő Phil Schiller.

screen_shot_2015-09-09_at_20_48_54.png

screen_shot_2015-09-09_at_20_49_49.png

Tudjátok, mi van? Így rohadt gyorsan megtelik az ingyenes tárhelyed az iCloudban.

4K-s videókat is készít! Tévedtem, egy nap alatt betelik az ingyenes tárhelyed.

Az előlapon 5 megapixeles FaceTime kamera kapott helyet. Az előlap háromszor fényesebb szelfikészítésnél, így ez lett a flash.

Most jött egy üzenetem:

Már tudom milyen szákszessz az új ájfón szikszessz

Ez lesz a nap mottója. Kösz, Misi.

Az ár: ugyanannyi lesz, mint az iPhone 6-os sorozat. Az új ársor, amiből ugye semmit nem tudunk meg a rendes árról:

screen_shot_2015-09-09_at_21_01_07.png

De az biztos, hogy a mostani 6-osok olcsóbbak lesznek.

Szeptember 12-től lehet előrendelni olyan országokban, amik neve nem úgy kezdődik, hogy "Magyaror".

Szeptember 16-tól az iOS 9 is elérhető lesz.

Tim Cook összefoglalja a hallottakat, ennyi volt a móka mára. Még ne menjetek sehová, Csaba őrülten vágja már az összefoglaló videót az eseményről, amit nemsokára megnézhettek itt a blogon, egy külön posztban.