Ma megjelenik a Parallels Desktop 11-es verziója, ami a következő jóságokat tudja:

  • - El Capitan kompatibilitás
  • - Windows 10 kompatibilitás
  • - Cortana kompatibilitás

Az első kettőt nem kell magyarázni, a harmadikról azért beszéljünk kicsit: a Microsoft asszisztense simán futhat majd OS X alatt egy kis virtuális ablakban, ami azt jelenti, hogy a redmondi cég saját pályán előzi meg az Apple-t. Sirit ugyanis még nem tudod használni OS X alatt, így Cortana lesz az első beszédfelismerő asszisztens a Windows 10-essel és a Parallels 11-essel a Maceden.

13955-9118-150819-parallels_11-l.jpg

Mostantól a Quick Look a windowsos dokumentumokkal is elérhető lesz, sőt, a Force Touch-csal együtt mindkét OS-környezetben elő lehet majd hívni.

A fentieken kívül egy rakás finomhangolást hajtottam még végre a rendszeren, így az:

  • - 50 százalékkal gyorsabban tölti be a Windowst
  • - 25 százalékkal növeli az akkuidőt
  • - a folyamatok Windows alatt 20 százalékkal gyorsabbak lesznek

Az upgrade 9-esről és 10-esről 50 dollárba kerül, lehet előfizetést is választani, ennek szintén 50 dollár az éves díja, ha meg nulláról akarjátok megvenni a szoftvert, 80 dolcsit kell kicsengetnetek. Itt lehet megrendelni.