Igen, tudom, én is kicsit bután nézek az órára, és általában így van vele a világnak az a része, amelyik még sosem próbálta, de egészen másfajta élményről tudnak beszámolni, akik megvették a Watch első generációját, márpedig ők valamivel jobban rálátnak a lényegre. 

Egészen pontosan 97 százalékuk elégedett a készülékkel. KILENCVENHÉT.

3-1-640x436.jpg

Jól látszik, hogy ez a szám még az első iPhone-énál és iPadénél is jobb, sokkal jobb, legalábbis ebben a magasságban plusz 5-6 százalék már nagyon erőteljes állításnak számít.

wristly-sat-640x379.jpg

A felmérés 800 Apple Watch tulajdonos megkérdezésével készült, 66 százalékuk nagyon elégedett, 31 százalékuk elégedett volt, 2 százalékuk még nem döntötte el, hogy szereti-e az órát, vagy sem és csak egy százalék számolt be csalódásról.

Őszintén szólva én sem nagyon gondolkoztam a megvásárlásán, de minél több helyen olvasom, hogy az óra sok, a telefon nyomogatásával töltött időt spórol meg a tulajdonosának, aki végre visszahelyezkedik a valódi világba, mert nem kalandozik el folyton az ezer alkalmazás között, annál jobban érdekel. Tudom, ez csak az önuralom outsourcingolása, de ha működik, működik.