Van ez a grafikon:

projection_of_apple_watches_ordered_per_day_in_the_us_watches_chartbuilder-3.png

Ronda, mi? Az első oszlop a rendelés első napjának Apple Watch vásárlásait jelöli. Utána az látható, hogy a többi nap hány óra fogyott. Ezek nem hivatalos számok, a Slice Intelligence becslései, és csak az Egyesült Államokra vonatkoznak. De meglepne, ha máshol egészen eltérő arányokkal találkoznánk.

Itt nem az lehet a különleges, hogy az első nap sokan vásárolnak, hanem hogy mennyivel többen, mint később. Május 18-ig 2,5 millió Apple Watch fogyott az USA-ban a piackutató szerint, ennek több mint fele az első napon.

Itt látható a grafikon, ha az első napot nem ábrázoljuk:

projection_of_apple_watches_ordered_per_day_in_the_us_watches_chartbuilder.png

Hogy ennél talán az Apple is jobbra számított, azt a szállítási idők jelzik. Egyik törzsolvasónk, Attila jelezte, hogy a júliusra ígért Apple Watch-a 2-3 héten belül, tehát nagyjából egy hónappal korábban érkezik. Az első napokban-hetekben pedig az Apple csak abból tudott kiindulni, hogy a kezdeti iszonyatos sebességben fogyó termékből meddig húzzák ki a raktárkészlettel és a gyártósorok kapacitásával. Kiderült, hogy jobban, mint gondolták.

Ez persze korántsem jelenti, hogy az Apple Watch bukás lenne. Napi átlag 30 ezer óra fogy csak az Egyesült Államokban.

Ez pedig több mint kétszerese az első iPhone napi eladásainak a forgalmazás első három hónapjában, ami ugye nem korlátozódott az USA-ra (mint ahogy a fenti grafikonok). És nem mondhatni, hogy az iPhone a sikertelen termék mintapéldája lenne:

screen_shot_2015-05-23_at_10_08_57.png

Persze ezt a sikert ezúttal nem lehet lemásolni, hiszen a célközönség eleve szűkebb: az iPhone-használók tábora, akiknek szüksége lehet egy kiegészítő perifériára vagy az egészségüket monitoroznák.

De mondok mást: az Apple-nek több mint két évig tartott, míg eladott 2 millió iPodot. Ezt a feladatot az óra esetében elég gyorsan megoldották.

Mindenesetre ahhoz, hogy az Apple Watch megfeleljen a kezdeti optimista elemzői várakozásoknak, és az első évben 36 milliót adjanak el belőle, napi 100 ezres fogyást kell produkálni. Az USA-ban látható 30 ezres, enyhén csökkenő tendenciájú átlag pedig legfeljebb 70 ezres napi fogyást jelez világszerte. De az óra még keresi a végső célját, értelmét: egyelőre nem érkeztek meg azok a programok, az az átütő erő, amivel az early adoptereken kívül mások is meglátják az értelmet a kütyüben. Hogy jé, ez nekem is kell, emiatt.

Bár már ez is közel van. Párizsban voltunk Csabával pár napig, és a helyi biciklikölcsönzőt, a Velibet használtuk. Ami tök jó, kivéve, ha le akarod rakni a bicajt: akkor simán belefutsz telerakott leadókba, mindenfelé, és Budapesttől eltérően ott nincs lehetőség plusz állványhoz erősíteni. A központi terminál tudta, hogy a közelben hol és hány lerakóhely van, de minden alkalommal fárasztó volt ezeket a terminálokat használni. Ha a csuklónkra kiírathattuk volna mindig a pozíciónkhoz képest legközelebbi szabad helyeket, már olyan funkciót kaptunk volna, amit ilyen kényelmesen nem lehet elérni más eszközzel.