Az Apple híres arról, hogy a szoftvereit akadálymentessé teszi a látássérültek számára. De nem akárhogy, olyan törődéssel találkoznak az operációs rendszerekben a vakok, amivel ritkán szembesülnek. Egyértelmű számukra, hogy az Apple-nél vakok segítenek kialakítani ezeket a funkciókat.

Most viszont olyan gondossággal találkoztunk, amit nehezen lehet megmagyarázni. Már egy látónak. Az Apple a nemrég megjelent OS X-es Photos appot is akadálymentessé tette.

Jogos a kérdés: egy fotókat kezelő alkalmazásról beszélünk, ugye.

wwdc_2014_photos_mac_years_skim.jpg

Kezdjük egy gyors, sokkoló kijelentéssel: a vakok is fotóznak. Aki nem hiszi nézze meg:

Folytassuk egy másik lényeges kijelentéssel: a fotó nem csak tájkép lehet. Lehet dokumentum is. Mondjuk egy szkennelt oldal.

Torma Zsolt, a leg-geekebb almafan iOS-fejlesztő segítségünk szólt nekünk, hogy nem hitte el, amikor először szembejött vele a jelenség. Ezt írta:

Gondoltam, fogom a telefont, és lefotóztatok néhány dokumentumot, amiket el kell küldenem. Igen ám, de én ezeket szeretném megőrizni fájlonként, elrakni mappába. Meg kéne valahogy csinálni. Tudtam, hogy van az új Fotók alkalmazás, de gondoltam, nem szórakozom vele, mégsem vakoknak szánták, marad a jó öreg Dropbox, bekapcsolom a Camera upload funkciót, aztán leszedem a fájlokat, elteszem mappába és küldöm.

Meg is csináltam, de azért a kis ördög nem hagyott nyugodni, kipróbáltam a Fotók alkalmazást.

Simán akadálymentes. Érted? egy fotókkal foglalkozó cucc.

Persze nyilván vannak dolgok, amiket látás hiányában nem tudok megcsinálni, de ki tudom választani a fotót, le tudom játszani a videót, ki tudok jelölni több fotót, tudom, hogy hol és mikor készültek, mert ugye ott a tag, szóval durva.

Mindez volt kábé három hete, el is könyveltem, hogy megint csak zseniálisat alkotott az Apple, aztán jött a mai nap, feladat megismétlődik, küldenem kell dokumentumokról fotókat. Most már rutinosan csak a Fotók alkalmazásra bíztam magam. Fotók elkészülnek, indítom az alkalmazást, közben mennek fel a fotók az iCloud-ba. Nézem a fotókat, ott vannak szépen, és közli, hogy van egy csoport, ami a mai fotókat tartalmazza. Nosza, elkezdek vele bogarászni, ott egy Megosztás gomb, ami az egész mai termésre vonatkozik. Benyomom, mondom neki, hogy mail, aztán gyönyörűen ott vannak a levélben a képek szépen becsatolva. Csak küldenem kellett, no meg a címzettet megadni.

Oké, azzal már nem szórakozok, hogy mappákba rendezzem őket, itt vannak a gépemen, jó ez így, ráadásul olyan kényelmesen kezelem a fotókat így, hogy le a kalappal!

Azt hiszem, hogy igazából ezért is szerethető nagyon számomra az Apple. Igenis szükségem van a Fotók alkalmazásra, lehet, hogy egyszer kell majd forgatni képet, meg átméretezni, meg mit tudom én, de most csak az alapokat használom, viszont égetően szükségem van rá, amikor használnom kell. A lényeg pedig itt jön: nem hagy cserben, akadálymentes.

Tudjuk, hogy vannak mostanában bosszantó hibák egyik-másik termékben, de ez a hozzáállás engem lenyűgöz. Emellett persze nekem is jó, hogy tudom használni, emellett hidd el, nagyon jó érzés, amikor tudok dolgozni anélkül, hogy akadályokba ütköznék, ehelyett csak a feladatra kell koncentrálnom.