Az informatika remekül fejlődik, de a gyorsan merülő, lassan tölthető akkumulátorok erős gátat szabnak a további növekedéseknek. A mobileszközöknél elsődleges szemponttá vált az üzemidő, az Intelhez hasonló nagy gyártók is ennek a célnak rendelték alá a fejlesztéseiket, így az x86-os processzorok például már évek óta alig gyorsulnak, inkább csak a fogyasztásuk csökken, hogy kompenzálják az akkuipar stagnálását.

Csakhogy.

Van egy rakás áttörés előtt álló technológia, amiket most a Pocket-lint.com összegyűjtött egyetlen cikkben, hogy lássuk, mi vár ránk a következő néhány évben. Ha ezeknek csak a fele megvalósul, 2017-re rá sem fogunk ismerni az eszközeinkre, úgy megnőnek a lehetőségek.

Lássuk:

Disclaimer: sem fizikus, sem kémikus, sem semmi hasonló nem vagyok, szóval a szakkifejezésekben elképzelhető pontatlanság, de a lényeg átjön.

Alumínium-grafit akksi egy perc alatti töltődéssel

phpvrx5hq.jpg

A Standford egyetemen sikerült megalkotni ezt a kis csodát, amit mobiltelefonnyi méretben egyetlen perc alatt fel lehet tölteni. Csak annyi a gond vele, hogy jelenleg feleannyi a kapacitása, mint a hagyományos telepeknek, de az egy perces töltési idő mellett ez igazából senkit se érdekel

Az Alfa elemek 14 napig bírják és vízzel mennek

Az Alfa alumínium-levegő telepei negyvenszer akkora kapacitással bírnak, mint a hagyományos lítium-ion elemek, ráadásul a töltésük is elég egyszerű: le kell önteni őket bármilyen vízzel. A Fuji szerint utána 14 napig bírják újabb locsolás nélkül. A Fuji Pigment idén tervezi piacra dobni őket.

Bőrerő

phpoqqxeg.jpg

A kutatóknak sikerült 12 ledlámpát megvilágítaniuk a bőrön át kinyert elektromosság segítségével. Állítólag közel az idő, amikor a hordható eszközöket egyáltalán nem kell majd tölteni, csak viselni.

uBeam töltés a levegőn keresztül

phpdn2fd3.jpg

Ultrahanggal viszik át a töltést. Az elektromosságot hanghullámokká alakítják, majd ezt visszafordítják elektromossággá a céleszközön. Távolról töltöd az eszközöd, állítólag akár már idén.

Harminc másodperc alatt feltöltöd a mobilod

phpu60enw.jpg

A StoreDot töltője azért izgalmas, mert már a jelenlegi mobiloddal is használhatod: alig fél perc alatt tölti fel a lítium-ion elemeket. Nagyon titokzatos cuccról beszélünk, de valamiféle fehérjealapú technológiát dolgoztak ki a srácok, amivel állításuk szerint egy elektromos autót és három perc alatt tele lehet nyomni elektromossággal. Állítólag két éven belül itt az eszköz és csak néhány ezer forintba fog kerülni.

Kijelző mögé épített napelem

phpuxfkmj.jpg

Az Alcatel idén tervezi piacra dobni azt a technológiát, ami az lcd mögé helyezett panelekkel tölti a mobilt lényegében észrevétlenül. Merül a telefon? Csak rakd ki a napra kijelzővel felfelé. 

A Pocket-lint.com-on van még egy rakás izgalmas technológia, ha érdekel az ilyesmi, arrafelé kattintgass!