Hogy bárki élőben megoszthat videót magáról, vagy a kutyájáról, vagy a háza előtt kommandózó rendőrökről, akik épp a szomszédot készülnek leszedni, nem újdonság. Láttunk már rá sok példát: technológiailag nem kihívás, a megfelelő eszközök mindenki zsebében ott vannak.

A lényeg akkor történik, amikor ez a technológia végre kiforrja magát, és megjelennek a piacon az első igazán használható lehetőségek. Akkor valami megváltozik.

Igen, itt most a Meerkatra és a Periscope-ra gondolok. Olyan alkalmazásokra, amikkel bárki, egyszerűen, egy gombnyomással megoszthatja az okostelefonja kamerájának képét. A Periscope össze van kötve a Twitter fiókunkkal, ott pedig automatikusan megjelenik a link, ahol a streamet látni lehet, ugyanitt feltöltés után visszanézhető a felvétel.

Ha másért nem, a Ustream miatt igazán tudhatja mindenki, mióta nem tűnik ez nagy számnak.

És mégis: a kezelés egyszerűsége, gyorsasága azt érte el, hogy tömegesen elkezdett terjedni a videostream. A basic felhasználók fél perces "nézdittkellmegnyomni és kész" bemutatója után a másik basic felhasználó is elkezdte. Mostanra a Perisope-on tetőn üldögélő madarakat, céges hűtőszekrényeket, a világ másik végén lemenő napot és az utcán eltévedő emberek útját láthatjuk. John Malkovich-menet: annak a bőrébe bújunk, akiébe csak akarunk, pár percre.

Ez idáig a kevésbé izgalmas része a történetnek.

Az már izgibb, hogy mi volt az emlékezetes Mayweather-Pacquiao meccsel, amit az HBO pay-per-view-ban adott el, de a tévé elé letett iPhone-ok végül a Periscope-on keresztül közvetítették, szar minőségben, de ingyen a meccset.

A Wireden pedig nemrég Sam Gregory, a Witness nemzetközi emberi jogi szervezet egyik vezetője írt cikket a témában. Ebből az derült ki, milyen alapvető kérdéseket vet fel ez az egész streamelősdi a szabadsággal, emberi jogokkal kapcsolatban. Hogy mennyire megváltoztathatja a világunkat, ez vi nó it.

Egy érdekes indexes cikket ezzel kapcsolatban itt olvashatunk.

Mindenki most lesz tanúja a most történő dolgoknak. Bekukucskálhat oda, ahonnan az esti híradók vágják össze a képanyagukat, nézheti a tüntetéseket, a baltimore-i eseményeket, tömegek szétverését, spriccelő vért, akkor, amikor éppen spriccel.

És itt most nem kell feltétlenül szörnyűségekre gondolni. Már 2008-ban kimaxolta ezt a műfajt az a fiatal, aki a Justin.tv-n keresztül közvetítette az öngyilkosságát. Túl voltunk rajta.

Viszont a most zajló történelmi jelentőségű eseményekkel kapcsolatban, úgy tűnik, alapvető kérdésekben nem kell már hinni senkinek. Láthatjuk, mi történik, nem lehet utólag megideologizálni a hatalmon lévőknek a hibás döntéseket. A fotelban ülő ezrek részesei lehetnek a pillanatnak, azzal a kényelemmel, hogy nem kell semmit tenniük. Óriási csábítás, és bele is szalad mindenki.

Sam Gregory azonban felhívja a figyelmet néhány lényeges dologra:

• nem biztos, hogy védve van, akinek a kezében lévő eszközről 5000 ember figyel. Hamis biztonságot ad, hogy tanúkat hoz, és egyáltalán nem biztos, hogy a szemben állókat ez visszatartja.
• az élő mobilközvetítéssel nem tudja senki megvédeni azokat, akiknek a saját érdekében névtelennek kellene maradnia. Utólag ki kelhet kockázni valaki arcát, aki nem akarja, hogy később megtalálják. Ebben az esetben, ha látszik az arca, az onnan bukó.
• nem lehet később megfontolni, hogy mikor és hogyan osszuk meg a felvett anyagot, vagy épp megosszuk-e. A taktikázást ez kizárja, tehát nem dönthetjük el utólag, lemenjen-e az videó, vállaljuk-e a felelősséget a közzétételéért
• Ki kellene találni, hogyan válhatnak a rejtett megfigyelők eseményeket megváltoztató embertömeggé. Hogyan vehetnénk részt a történésekben, csak azáltal, hogy nézünk. Hogy tanúk vagyunk.

Mindenesetre izgalmas lehetőségeket vet fel a hirtelen szexivé váló mobil streaming. Még akkor is, ha jól tudjuk: a streamhez internet kell, ahhoz meg szolgáltatók. Akinek a kezében ott az irányítás, meg fogja tudni oldani, hogy ne kukucskáljunk annyian egyszerre.