Kicsit lefittyedt a szánk, amikor bejelentették a 9 órás üzemidőt az új MacBookra vonatkozóan. Már épp megszoktuk az impozáns 12 órát a MacBook Aireknél, erre lecsapják a negyedét. Pedig az új laptop akksija csak 39.7 Wattórás, szemben a 13-as Air 54 Wattórás, vagy a Pro 74.9 Wattórás megoldásával (kábé azt tudja, mint a 11-es Air, kábé annyi ideig, csak új kijelzővel). Más szóval:

Majdnem a MacBook Pro felét tudja csak az akksi, mégis hozza annak 90 százalékát akkuidőben!

Az Appleinsider sorra vette, minek köszönhető ez. Nemcsak az Intel Core M sorozat tehet róla, az új Retina kijelző, a RAM sőt még a billentyűzet is segít ebben.

A kijelző lehet mind közül a legfontosabb ebben az őrült nagy energiatakarékosságban. Az Apple oldalán ezzel a képpel szemléltetik, mi történt a Retina display-ben:

12318-6071-sdgsd-l.jpg

Elmondom mit látunk: újragondolták a pixelek elrendezését. Az új dizájn bizonyos komponenseket egymásra rétegzett (a cég persze nem árulja el, pontosan miket és hogyan csúsztatott egymásra), így pedig a pixel nagyobb lett, mint amekkora hagyományos Retina esetén lett volna. Hogy ez miért fontos? Mert több fényt képes átengedni, így kisebb háttérvilágítással is el lehet érni ugyanazt a fényerőt a felhasználói oldalon. Konkrétan 30 százalékkal sikerült állítólag megemelni a háttérvilágítás hatékonyságát, ami egyszerűen piramidális.

Ezután jöhet a processzor, bár még mindig nem tudjuk pontosan, melyik Core M verziókat építették a laptopokba. Az órajelek és az Apple által bevallott 5 Wattos fogyasztás egyik konfekcióprocira sem igaz, de az 5Y70 és az 5Y71 modellek valószínűsíthetőek. Az 5 Watt mindenképp a harmada a MacBook Air Core i5-ösében található SoC fogyasztásának.

Ja, és a memória. Nem újdonság az LPDDR3, már a 2013-as Macbook Airekbe is ilyet pakoltak, mégis érdemes megemlíteni: az asztali DDR3-asok áramigényének 70 százalékát zabálja csak, standbyban pedig mindössze tizedét.

Az új, pillangómechanikás billentyűzet is segíthet az energiatakarékosságban, ugyanis nem LED-sorral világítják meg a billentyűket alulról, hanem egyesével (a legkisebb is számít elven). Ezeken kívül a gyors wifi - ami ezáltal gyorsabban végez a feladattal, kevesebb energiával képes ugyanazt a feladatot elvégezni -, valamint az újratervezett akksi-felépítés is szerepet játszhat a mérethez viszonyítva jelentős 9 órában.

És el is érkeztünk ahhoz az egyébként tök jogos felhördüléshez, hogy “mi a francért nem tudták olyan vastagra hagyni, mint az Airt, és akkor ketyegett volna 12 órát is akár?” kérdéskörhöz. A válasz pedig kézenfekvő. Azért, mert ez az Apple. Ők kitalálták, hogy így a legjobb, hogy a vékonyabb ház nagyobb előny, mint 3 óra és 20 deka pluszban. Sokat törték a fejüket, végül erre jutottak. Ez van.