Teljesen életszerű a pletyka, ami a DigiTimestól érkezett: a lap szerint idén ősszel három új iPhone is bemutatkozik, és mindegyiknek más lesz a mérete. A 6s és a 6s Plus ugyanúgy 4,7 és 5,5 colos lesz, mint az aktuális generáció: ezek új hardvert, A9-es processzort és néhány további ínyencséget kapnak még, a fogadóirodák szerint a fejlettebb kamerára van a legnagyobb esély.

Csakhogy.

A lap úgy tudja, hogy lesz egy 6c modell is, ami az 5c mintájára előző generációs hardverrel érkezik, mégis esélye van arra, hogy sokkal sikeresebb lesz az elődjénél. Mondom, miért:

  • egyrészt mert az előző generációs hardver jelen esetben az iPhone 6-os A8-as processzorát jelenti, amiben brutális erőtartalékok vannak
  • másrészt mert a készülék a DigiTimes szerint 4 colos méretben készül, ez lesz tehát az Apple válasza azoknak, akik utálják a nagyobb készülékeket.

4-inch-iphone-6-classic-could-have-been-another-apple-smash-hit-459941-2.jpg

Szóval kapunk egy aránylag friss hardverű mobilt, ujjlenyomat-olvasóval, meg minden kötelező kiegészítővel, iPhone 6-os házban, csak kisebb méretben (ezt a modellt egyébként most részletre is meg lehet szerezni). A vásárláskor egyébként nem lesz nagyon más az élmény, mint amit most egy iPhone 5s megvétele jelenthet, már specifikációszinten, hiszen mindkét esetben egy egy generációs hátrányban lévő, jól felszerelt készülékről beszélünk, de azáltal, hogy az új négycolos megkapja a 6-os sorozatnevet és a 6-os formavilágát, biztos szívesebben vásárolják majd az emberek, mint az ordítóan előző generációs 5s-t (ami egyébként még mindig egy szuper mobil).

Eddig a találgatások, és akkor most következzen egy rövid összefoglaló arról, hogy ti milyen mobilra vágytok. Egy hónapja indítottam egy szavazást itt a blogon arról, hogy milyen funkciók lennének a legfontosabbak nektek az új iPhone-nál, és ezek alapján a következő válaszok születtek:

screen_shot_2015-03-26_at_07_50_36.png

Jól látszik, hogy elsősorban egy hosszabb üzemidővel rendelkező, 4 colos modellt akartok, jobb kamerával és nagyobb háttértárral. Ha a 6-os adja az alapot az új 6c-hez, akkor valami nagyon hasonló telefon fog kirajzolódni előttünk, mínusz nagyobb háttértár. A hosszabb üzemidő szerintem magától megoldódik, amikor az alapvetően alacsony fogyasztású 6-os kijelzőjét lekicsinyítik, és mögé berakják a sima 6-osénál nem sokkal gyengébb 5s-sorozat telepét, illetve az A8-as csipet is elsősorban a kisebb energiafelvétel különbözteti meg az A7-estől, szóval jók az esélyek egy apró, hosszan üzemképes iPhone-ra.

Lenne rá kereslet?