A már szokásos táblázatunk következik. Összehasonlítjuk a termékek USA-ban bejelentett, dollárban kifejezett árát a hazai bruttó forintárral az online Apple Store-ban. Vagyis megnézzük, mi történik, ha mindent rápakolnak: a dollár-forint árfolyamot, az árfolyamkockázatot, az ÁFA-t, az Artisjust, mindent.

Tesszük ezt azért, mert tegnap eléggé átrendeződött az Apple magyarországi árképzése, egyes termékek drágábbak lettek, mások ára nem változott. Itt egyben látjuk, mi is történt pontosan:

screen_shot_2015-03-10_at_10_03_46.png

Az Apple TV esetében láthatunk brutális változást. Tavaly év végén nem is értettem még, hogyan képes 302 forintos áron számolni a dollárt az Apple, hiszen az akkori középárfolyamon átszámított, ÁFA-val nehezített összeg magasabb volt, mint az Apple TV hazai ára. Most viszont az Apple 30 százalékkal csökkentette a kinti árat, míg a hazai csak 17 százalékkal csökkent.

A legdurvábban mégis az iPhone-oknál számol az Apple, itt egy nettó dollárért akár 385 bruttó forintot is adhatunk. Ami azt jelenti, hogy a 281 forintos dollár-forint árfolyamra rátesszük az ÁFA-t és az Artisjust, ez kábé 364 forint, és még rászámítottak 20,7 forintot, a biztonság kedvéért. Ami a legolcsóbb iPhone 6 esetében 13.400 forintot jelent.

Viszont legyünk jó fejek, és vegyük észre, hogy a 281 forintos dollár ÁFA-val 357 forint, tehát minden termék, aminél az Apple ez alatt számol (plusz az Artisjus), az erősen átgondolandó. Nem is maradhat így sokáig. A legkisebb iMacnél például egész biztos tarthatatlan a 318-as ár.

Legutóbbi elemzésünk itt található.

Figyelem: az iCentre-nél még a készlet erejéig a régi árakon vehetjük meg a gépeket, érdemes sietni a vásárlással, akinek aktuális