Nagyon pörög itthon is az alternatív fizetési rendszerek őrülete. Miközben mindenki várja, hogy az Apple digitális tárcát dob piacra a következő iPhone-jaiban, egy csomó lehetőség adott már most is a mobilos fizetésre - csak nem az Apple szerverein keresztül.

A Mastercard és az OTP is indított már lépéseket, az Anker Klubban nemrég Bitcoin ATM nyitott, ahol kápére vehetünk nyílt forráskódú fizetőeszközt, és most kiderült, hogy a Barion már az iBeaconos fizetési rendszereket vezetné be minél több budapesti elfogadóhelyen.

Sőt, többek között a nyolcadik kerületi Grundban már ki is próbálható a dolog (még alig van offline elfogadóhelyük, a weboldalukon frissül a lista). Gyorsan el is hívtam Molnár Kristófot a cégtől, hogy találkozzunk a helyszínen, és fizessen nekem egy kávét ezzel a módszerrel, mert addig nem hiszem el az egészet.

Itt a vásárlás igaz története.

  • A telefonra feltesszük a Barion ingyenes appját, ez a nulladik lépés
  • Amikor belépünk a Grundra, a telefonunkon, az appban egyből megjelenik a hely logója. Ez a magic része, a háttérben valójában ez történik: az iPhone érzékeli, hogy itt egy beacon, ami a Barion rendszeréhez tartozik és látja a jeladó ID-jait is. Ezeket az azonosítókat a telefonra telepített app felküldi a Barion szervernek, mire az visszaadja a login nevet, display nevet, majd egy újabb kérésre ezek alapján megküldi a profilképet is. Mindez észlelhetetlenül gyorsan végbemegy.

P1230235.JPG

  • Szóval a program megjeleníti a jeladó azonosítójaként a hely email-címét és profilképét (alul).

 P1230234_1.JPG

  • Össze vagy tehát kötve a hellyel. A Grund ikonjára kattintva már csak az összeget kell beírni, esetleg a közleménybe megadni, ha még szeretnénk valamit:

P1230238.JPG

  • Mihelyt a pultos hölgy bemondja az összeget, ezt beírjuk, és nyomunk egy okét. Ha beállítottunk PIN-t, ezt még kérte az alkalmazás indításkor, ha megbíztunk az iOS unlockjában, akkor anélkül megy a fizetés (az ujjlenyomatunk vagy a telefonos passcode-unk nélkül egyébként sem tudják elindítani az appot). Kábé egy másodperc alatt az átutalás megjelent a hölgy androidos tabletjén, Rendben voltunk.

P1230243.JPG

Mindez mozgóképen:

Ez még csak az egypontnullás verzió - magyarázza Kristóf. A jövőben végrehajtanak majd itt egy pénztárgép-integrációt, azt követően a Grund rendszere lekommunikálja a telefonunkkal az összeget. Mivel az iBeacon transzmitterekkel meg tudják határozni a helyzetünket, azt is tudni fogják, ki áll épp a kasszánál, így azonnal nyomhatják rá az összeget. Sőt, a programban beállíthatunk majd megbízható helyeket is, ahol egy bizonyos összeghatárig hagyjuk, hogy azonnal levonják a kérdéses pénzmennyiséget. Képzeljétek el, milyen lesz úgy fizetni, hogy

nem csináltál semmit, csak elhoztad a piákat!

Hogy mindenki értse: az iBeacon semmi mást nem csinált ebben a történetben, mint jelet sugárzott, amit az iPhone-unk érzékelt, és nicknevet meg email-címet cserélt a két fél között egy appon belül. A távolságot már a telefonunk becsülte meg a jeladótó, minden más pedig wifin / mobilhálózaton keresztül, biztonságos kapcsolattal, a Barion szerverein történt, a következőképp:

  • a Barion egyszer létrehozott egy bankszámlát a CIB Banknál, amin a pénzünket tárolják
  • a vásárló és az elfogadóhely regisztrált a Barion rendszerébe, a vásárló pedig a vásárlás előtt átutalt a megadott CIB bankszámlára egy összeget, amit elköltene a későbbiekben (tehát a rendszer nincs összekötve a bankszámlánkkal)
  • az utalás a szokásos négy óra, CIB-nél banki nyitvatartási időben, és később kiépítésre kerülő feltöltőpontokon azonnal megjelenik a befizetett pénz
  • ez az összeg megjelenik a Barion rendszerben, és magánszemélyeknek tranzakciós díjak nélkül elkölthető
  • visszautalhatjuk az összeget a bankszámlánkra, ha szeretnénk. Sőt, bármilyen bankszámlára is utalhatjuk, a visszaváltás díja 0,4%, min. 100 forint. Akinek így olcsóbb, intézheti innen a pénzmozgatásait

De valójában nem kell hozzá iBeacon, hogy elköltsd, a programban parkolásra is használható ez a keret (egyelőre ingyenes, később 50 forint kényelmi díj lesz ehhez rendelve), valamint peer-to-peer, vagyis felhasználók egymás között is küldhetnek pénzt. Az iPhone 4S és újabb társai iOS 7-tel már tudnak sugározni, jeladókká válni (az androidos készülékek még nem), így nem kell semmilyen külső eszköz a kommunikációhoz.

Ha Facebookkal regisztrálunk, az ottani ismerőseinknek néhány gombnyomással utalhatunk a rendszeren belül (még egyszer: banki tranzakció itt nem történik, csak amikor hagyományos pénzre akarjuk váltani a tárcánk tartalmát). Sőt, a programban látható saját QR kódunkat megmutatva nem is kell keresgélni, a másik fél beolvasva azonnal küldheti a pénzt. Olyannak is fizethetünk, aki még nem regisztrált a rendszerbe, ő kap egy emailt, hogy az összeg átvehető, amint először belép ő is.

P1230247.JPG

A helyek ingyenesen csatlakozhatnak, az egyébként is olcsón beszerezhető transzmittereket (a fenti képen látható egy, USB csati csak az áramellátás miatt van rajta) a Barion felszereli és konfigurálja. A felhasználók is ingyen használhatják, és tranzakciós díjakat úszhatnak meg vagy csökkenthetnek le a segítségével. Ebből is látható, hogy a Barion üzleti modellje: a hirdetések. A felhasználói adatok és szokások ismeretében névtelenül kampányokat tudnak indítani. Ha egy hely kéri, hogy a sörivóknak küldjön egy push notificationt a legújabb sörakcióról, ha belépnek a helyre, akkor ezt már pénzért teszik majd meg.

Nem lesz könnyű dolguk, ahogy a többieknek sem: alternatív mobilfizetési módszerekkel újabban Dunát lehet rekeszteni, és az sem feltétlenül jelent sokat, hogy iBeaconos viszont csak ez az egy van. Ennek ellenére ők hisznek a dologban, és várják a jövőt, amikor a “pénztárca+kulcs+telefon” kombó elpakolása helyett már csak a telefont kell eltenni, ha elmegyünk valahová.

Mondom ezt azért, mert rendszeren hagyom otthon mostanában a pénztárcámat, és nézek hülyén magam elé.