Szombati cikkünkben egy londoni, vezető beosztású forrásunkra hivatkozva arról írtunk, hogy akár már augusztus végén megérkezhet az iPhone 6. Erre utal, hogy az Apple riasztást adott le kiemelt partnerének a hónap utolsó hétvégéjére: kábé azt üzente, hogy csak óvatosan a szabadságok engedélyezésével.

Ebből persze még lehet bármi, de elég jó esély van rá, hogy augusztus 29-én az új iPhone-t mutatják be. Ennek valamelyest ellentmond, hogy az iOS 8 a jelenlegi ismereteink szerint még nincs feltétlenül kiadható állapotában (pedig lassan telepíteni kellene, ha a hó végén több millió iOS 8-as iPhone 6-ot akarnak a boltokba szállítani), illetve keynote sem volt még a készülékkel kapcsolatban. Persze elképzelhető az is, hogy az Apple az utolsó pillanatra tartogat mindent, hogy minél kisebb idő teljen el a bemutató és a premier között.

Mindenesetre az elmúlt két évben megszokottnál korábbi bemutató miatt kérdezősködtünk egy kicsit, és úgy tűnik, hogy az eredeti tervek szerint idén is szeptember végén kellett volna megérkeznie a mobilnak. Év elején még az Apple is az őszi startot kommunikálta a partnerének, az elmúlt napokban azonban hirtelen bedobott egy augusztus végi premierdátumot (a premier tárgyának megnevezése nélkül).

iPhone-6-mockup-vs-iPhone-5.jpg

Az előrehozott bemutatóval kapcsolatban némi támpontot jelenthet, hogy az ősz őrületesen zsúfolt lesz: a Samsung több fontos típusnak is ebben az időszakban adja ki a frissített verzióját, és tőlünk valamivel nyugatabbra ezekért a készülékekért is hajlamosak sorban állni, erősít a HTC és a Sony is, szóval könnyen lehet, hogy az Apple elébe akar menni a premierhullámnak, és ezért változtatta meg a startdátumot.

Ja, és még valami: az Apple levelében arra is felhívta európai partnerszolgáltatója figyelmét, hogy idén érkezni fog még valami, amiért sorba fognak állni az emberek. Aztán hogy ez a még nagyobb iPhone, az iWatch, vagy valami egészen más lesz-e, arról semmilyen konkrétumot nem árult el a cég.