Kábé két hete mutattuk be azt a videót, amelyiken Marques Brownlee késekkel meg egyéb rettenetekkel esett neki az iPhone 6 állítólagos előlapjának és nem igazán sikerült kárt tennie benne. Meg is állapította, hogy a zafírkristály strapabíró jószág, és nagyobb biztonságban lesz a mobilunk, mint korábban bármikor.

Aztán úgy döntött, tovább fokozza az izgalmakat és megnézi, hogyan reagál a felület a csiszolópapírra. A brutális beavatkozás előtt egy kis alapozás: a Mohs-féle skála az anyagok keménységét vizsgálja, a gyémánt értelemszerűen a tízes, a tiszta kvarckristály a 9-es, az iPhone 5s gorillaüvegje a 6,8-as, a sima kés az 5,5-ös, és így tovább. Axióma: csak a keményebb anyag tudja összekarcolni a puhábbat.

Na most: a csiszolólap 7-es keménységű, és nyer. Ebből következik, hogy az iPhone 6 állítólagos előlapja nem zafírból készült.

 

Jó hír viszont, hogy az iPhone 5s kijelzőjénél mindenképp ellenállóbbnak tűnik, illetve hogy a Touch ID fedőlapját, aminek az anyaga hivatalosan is zafírkristály, semmivel sem lehetett összekarcolni, szóval a gyakorlat igazolta az elméletet.