A WWDC-n bemutatott HomeKit szoftver csak egy első lépés egy hosszú úton, ahol az Apple megtalálhatja a számításait hardvergyártóként is. A mostani pletykák szerint ugyanis a cupertinóiak okosotthon-hardvereket készíthetnek majd.

Azonban nem az ex-Apple-guru Nestjével és hasonlókkal vennék fel a versenyt, nem termosztátokat, füstérzékelőket és garázskapukat gyártanának. A tippek szerint egy egész lakást ellátó hangfalrendszert készítenének, valamint a falon beavatkozási pontokat, érintőképernyővel. Az iPad és az iPhone is nyilván az, de egy kezelőbe, meg a Siri utasítgatásához nem kell A7-es, még négy év múlva sem.

Két dolog miatt sem elvetemült ötlet a hangfalrendszer:

  • tíz éve Steve Jobs már megpróbálkozott betörni az otthonokba hangfallal, az iPod HiFi azonban túl drága volt, és elvérzett
  • az Apple most vásárolta meg a Beatset, és lehet, hogy ott a konyhában már főtt valami hasonló

A jelenlegi HomeKit framework egyelőre csak összefogja a különféle gyártók megoldásait. Ha a készítők alkalmassá teszik a hardvereiket erre (és miért ne tennék, több mint 800 millió iOS-eszköz fogyott eddig összesen a világban), akkor ezen keresztül érhetjük majd el a zárakat, az izzókat, a biztonsági kamerákat, termosztátokat, lekapcsolhatjuk a konnektorokat vagy egyéb kapcsolókat a lakásban. Biztonságos csatornán párosítja magát az eszközökkel, egyesével, valamint kijelölt csoportokban is képes kezelni a lakásunk távolról irányítható részeit.

9553-1325-App_Thermostat-l.png

A piac most növöget, új szereplők jelennek meg, amik vagy naggyá növik ki magukat, vagy elbuknak a Honeywell-szintű vállalatok árnyékában. Egyre több eszköz lesz, az okosotthon pedig egyre elterjedtebb, míg egy ponton érdemes lesz majd az Apple-nek lépni. Egy lebutított iOS-eszközt kínálni a falra szerelve sok-sok helyen, hogy mindenhol meghallja a rendszer a “hey, Siri”-t, vagy ha mégsem, pörkölttől szaftos ujjainkkal húzunk párat a kijelzőn, és beáll a kívánt állapot.

Akit fejlesztőként érdekel a téma, nézze meg a WWDC ide vágó videóját.

Ha szeretnél Facebookon értesülni a posztjainkról és egyéb dolgainkról, akkor az Almalé és Kungfu oldalát lájkold. Egyébként ugyanezt Twitteren vagy rss-sel tehetitek meg.