Míg korábban az Apple főleg arra fektette a hangsúlyt, hogy elszeparálja egymástól a logikailag össze nem tartozó elemeket, programokat - meg persze az operációs rendszer magját minden mástól -, most azt látjuk, hogy az integrációnak egy ellenőrzött, de egyre több mindenre kiterjedő változatát valósítják meg.
Itt van mindjárt a Continuity és a Handoff. Ott folytathatod az egyik készülékeden a dolgodat, ahol a másikon abbahagytad. Ennek pedig csak az első lépése az, hogy az Apple saját programjai át tudják adni egymásnak az aktuális pozíciókat. Persze, tök jó, hogy bármit csinálunk mondjuk iOS 8-cal a Mail, Safari, Pages, Numbers, Keynote, Maps, Messages, Reminders, Calendar, Contacts valamelyikében, azt azonnal folytathatjuk az OS X-ben és fordítva:
Tök jó, hogy felvehetjük a telefont OS X-en is, sőt hívásokat is kezdeményezhetünk az asztali gépünkről (ha közel van a telefonunk). A fontos azonban az, hogy mindezt elérhetővé tették a fejlesztőknek is.
És ezzel nem azt követeli meg az Apple, hogy ha a fejlesztőnek van egy iOS-appja, és szeretné használni a szolgáltatást, akkor el kell készítenie azt OS X-re is. Az Apple engedélyezi, hogy a fejlesztő saját weboldalára vigyen az asztali rendszeren, hogy ott folytathassuk a mobilon megkezdett dolgunkat. Ezáltal a natív appok és a webes szolgáltatások közötti rés is ledőlhet.
További marha jó hír, hogy a Safariban tárolt jelszavakhoz külső alkalmazások is hozzáférhetnek, így az Apple böngészőjében megszokott kényelmet mindenhol élvezhetjük.
Ehhez a fejlesztőknek csak össze kell kötniük a weboldalukat az alkalmazásukkal: felmásolnak egy fájlt az oldalra, majd engedélyezik az appban a becsekkolást. Néhány egyszerű API és voilá, máris működik a Safari AutoFill és az iCloud Keychain mindenhol. A külső fejlesztő alkalmazásának indulásakor akár több felhasználóra eltárolt jelszót is kiválaszthatunk attól függően, mi van eltárolva a böngészőnkben.
Az iOS 8 ad egyfajta jól dokumentált szabadságérzetet. Kevesebb anarchista elem, több megkötés, de ha így megy tovább, nekem ez tetszik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.