Walt Mossberget azért szeretjük, mert neki előszeretettel nyilatkozik a cupertinói cég. Tegnap a Re/code-ba Eddy Cue érkezett az Apple-től, és Jimmy Iovine a Beatstől Apple-től, hogy kitárgyalják, mi van a 3 milliárd dolláros üzlet mögött.

9390-911-140529-Cue-Iovine-l.png

Cue elmondta, hogy a Beats, vagy egy hasonló tehetséggel rendelkező cég felvásárlása már tíz éve téma az Apple-nél. Hogy melyik tehetségre gondolt pontosan, nem tudni, de állítása szerint a jelenleg futó projektek egy részét fel lehet gyorsítani a segítségükkel.

Aztán a Beats Musicról beszéltek. Cue elmondta, hogy a szolgáltatás nem olvad be teljesen az iTunes-ba, a Beats Music mindig is külön brand marad. Ami egy jó döntés, hiszen a 3 milliárd nagy része a felépített brand értéke volt. Éppen ezért az Android és Windows Phone-os tábor elérését is fenntartják, ami eltér az eddigi gyakorlattól, az Apple kizárólagos modelljétől. Azt találgatták, hogy az akvizíciót jóváhagyó kormányzati testületeknek szólt ez az ígéret, hogy könnyebben aláírják a papírokat.

Persze beszéltek a fejhallgatókról is, Iovine rögtön elmondta, hogy az okostelefonokhoz szar füleseket adnak, és hogy nem az Apple dolga lenne ilyen kiegészítőket gyártani (úgy tűnik, itt is megmarad a külön brand, különben nem nyilatkozhatott volna ilyet). Cue rögtön megvédte az EarPodsokat, miszerint piacvezető technológiával készültek, a fantasztikus hangzás pedig több pénzbe kerül. Szóval volt egy kis egymásnak feszülés is, na. Mossberg okosan rákérdezett a mára már halott iPod HiFire, és az Apple vezetője elismerte, hogy míg korábban nem volt egy jó ötlet a saját hangfal tervezése, most már az.

Még egy fontos állítás elhangzott, Cue azt mondta, hogy olyan jó termékekkel készülnek 2014-ben, amiket az Apple-nél töltött 25 éve alatt nem látott.