Allison Johnson az Apple marketingjével foglalkozott, és elég közel állt a tűzhöz, hogy legyen néhány izgalmas sztorija. Készült vele egy interjú, amiben nemcsak a szakmáról, de Steve Jobsról is mesélt, aki “kétség kívül egy volt az Apple-lel”. Ebből következett, hogy amikor a cégnek jó volt, Jobs örült. Amikor az Apple-nek rosszul ment, Jobs is kiborult. El is mesélt két jellemző történetet, mindkettőnek sírás lett a vége.

Kezdjük az örömkönnyekkel: talán mindenki emlékszik arra a pillanatra, amikor a Beatles dalai megjelentek az iTunes Store-ban. Azért emlékezetes ez az esemény, mert az Apple komoly kampánnyal vezette fel (A nap, amit sosem felejtesz el), és mindenki arra számított, hogy valami forradalmi szolgáltatást mutat be a vállalat, amihez képest óriási csalódás okozott a Beatles életmű publikálása.

Viszont most kiderült, hogy miért kerítettek ekkora feneket neki: mert Jobsnak fontos volt. Szerette az együttes dalait, de egy jogvita miatt (Apple-nek hívták a Beatles kiadóját és a névegyezés évtizedes feszkót generált) sokáig nem kerülhettek be a Store-ba. Aztán amikor a tárgyalási szakasz végén egy spéci Apple-különítmény visszatért Cupertinóba több ezer, még sosem publikált, Londonból hozott Beatles-képpel, hogy azokkal népszerűsítsék majd a kampányt, Jobs végignézett az asztalon szétterített fotókon, és örömében könnyezni kezdett, mert tudta, hogy egy régi álma teljesül.

A másik sztori már kevésbé vidám: amikor az iPhone 4 piacra került, mindenki imádta a maga korában forradalmi telefont, főleg a szuper retinás kijelző miatt. Viszont hamar kiderült, hogy lehet úgy fogni, hogy veszítsen a térerejéből. Később aztán egyértelművé vált, hogy ennek a sztorinak nagyobb a füstje, mint a lángja, de az antennagate akkoriban erősen tematizálta a szaksajtót. És Jobs kiakadt. Végtelenül dühös és szomorú volt a hiba miatt és azért is, ahogy azt a média bemutatta. Összehívtak egy válságértekezletet, amin ott voltak a termékfejlesztésért és marketingért felelős csapatok vezetői. Jobs össze volt törve. Szétnézett a többieken, aztán zokogva azt mondta “Én nem ilyen céget akarok. Nem ezt a vállalatot építjük, nem akarunk ilyen cég lenni, és nem akarjuk, hogy az emberek így gondoljanak ránk”.

Közben eszembe jutott még egy sztori Walter Isaacson könyvéből: az iPad bejelentése utáni este. Jobs ugye évtizedes távlatban készült erre a premierre, hiszen az iPhone is csak egy mérföldkő volt az iPad felé vezető úton, de a premier mégis rosszul sült el. A sajtó húzta a száját, mert csak egy nagy iPod touch-ot látott a készülékben, és a kommentelők is darabokra szedték a céget és bukást jósoltak a termékkategóriának. Jobsnál a bemutató estéjén szakadt el a cérna. A könyv szerint otthon volt a konyhájában, olvasgatta a cikkeket és a hozzászólásokat, néhány közülük erősen személyeskedő volt és megkérdőjelezte Jobs kompetenciáját, ami annyira megviselte, hogy végigzokogta az estét.

Lehet a munkásságát sokféleképpen interpretálni, de azt képtelenség elvitatni tőle, hogy élt-halt a cégéért, ami nem véletlenül lett az iránymutatásával a világ legértékesebb vállalata.