Nem tudni.

Két elemző is ráállt a témára, de nem jutottak el a válaszokig. De azért találtak érdekes részleteket.

screen-shot-2014-02-27-at-9-34-46-am.png

Például azt, hogy az Apple 113 millió dollárt fizetett egy üres gyárért, és 578 millió dollár kölcsönt ígért a GT Advanced Technologiesnak. Ebből kell a GT-nek megvenni, telepíteni és beindítani a világ legnagyobb zafírkristály-termelő üzemét. Ami kizárólag az Apple-nek dolgozik majd.

Ha meggondoljuk, az Apple-nek ez könnyű döntés volt. Nem kötelezte el magát, hogy megveszi, amit a GT gyárt. Ha nem tetszik neki a végeredmény, vagy nem kifizetődő neki a dolog, kiszáll az egészből, a GT-től meg beszedi a bérleti díjat és a törlesztőrészleteket. Már ameddig ki tudja nyögni azt magából a magára hagyott cég. Az Apple úgy üzletel, mint Jobs idejében: elmondja, mi kell neki, “hiszek benned, meg tudod csinálni”, itt van a pénz, vigyázz rá. Ha elcseszed, akkor azt magadnak köszönheted, és nem húzlak ki a szarból.

De ez nem valószínű forgatókönyv, látható, nagyon rástartoltak a témára. Azt az elemzők szinte kizártnak tartják, hogy az Apple lecserélje a Gorilla Glasst zafírkristály-előlapra. Persze, rohadt jó, hogy nem karcolódik, de míg a Gorilla 3 dollárba kerül iPhone-onként, addig egy zafír előlapot 15 dollárért lehetne rápakolni a készülékekre. Ráadásul az is lehet, hogy könnyebben törne ezek után a telefon.

A megoldás továbbra is a laminálás lehet, vagyis hajszálvékony zafír feljuttatása egy egyébként törésálló anyagra. Olcsóbb, de ugyanúgy karcálló, és még a leejtést is jobban bírja. Vagy valami, amire eddig senki sem gondolt.

via Fortune