Tim Cook a Wall Street Journalnak nyilatkozott, és milyen jól tette: az interjúban elmondta, hogy az Apple új termékkategóriákon dolgozik, olyan eszközöket dob tehát piacra, amiknek nincsen előképük a vállalat történelmében. Hozzátette, hogy egyelőre nem oszthat meg további részleteket a készülékekkel kapcsolatban, de higgyük el neki, hogy valóban forradalmi eszközökkel állnak majd elő.

13.05.28-Cook-D11-5.jpg

És én hiszek neki. Amikor legutóbb hasonlót mondott, akkor az öregedő Mac Pro-termékvonallal kapcsolatban nyilatkozott. Kitartásra buzdított mindenkit, azt mondta, érdemes várni, mert 2013-ban egy igazán nagyszerű frissítéssel állnak majd elő. Az eredmény ez a csodás gép lett:

k-bigpic_2.jpg

Akkor persze legalább azt tudtuk, hogy milyen terméket érint majd a frissítés, most viszont egyelőre csak tippelgethetünk, hogy Tim Cook az okosórára és az okos tévére célzott.

Ezzel kapcsolatban gyorsan tegyük hozzá, hogy az Apple mindig is csodálatosan értett az új termékkategóriák létrehozásához, vagy a régiek tartalommal való megtöltéséhez. A tévé például önmagában nem forradalmi gondolat, de bizonyára oka van annak, hogy évek óta dolgoznak vele (még Steve Jobs kezdte a munkát). Ugyanez igaz az okosórára: teljesen felesleges lett volna átgondolatlanul piacra dobni egy terméket, csak azért, mert új kategóriát hoz létre, amit fényesen bizonyít a Samsung tartalom nélküli Galaxy Gearje: gyorsan előálltak vele, mert azt gondolták, hogy ha elsőként szakítják át a célszalagot, már győztek is.

Hát nem. A Galaxy Gear egy igazi bukás, mert ebben a versenyszámban nem a sebesség, hanem a koncepció a fontos. Az iPad is ezredik tablet volt a piacon, de az első, amit volt értelme használni. Az iPhone is a megszámlálhatatlanul sokadik okosmobil volt. És így tovább.

Izgatottan várjuk, hogy milyen termékekről beszélt Cook.