Steve Jobs életéről nem lehet filmet forgatni, szerintem ez a Steve Jobs-film legnagyobb tanulsága. Valahol ugyanis elbukik a projekt: vagy csak a sztori szakmai részére koncentrálunk, de azt a filmet viszont már másfél évtizede leforgatták Noah Wyle főszereplésével, ez volt az egészen kiváló A Szilícium-völgy kalózai. Vagy hagyod a francba a szakmát és az emberre koncentrálsz, akkor viszont... szóval Steve Jobs élete nem értelmezhető, ha lemetszed róla az Apple-t, hiszen ez a cég volt az élete. 

Joshua Michael Stern viszont nekiment a lehetetlennek, megpróbálta két órában bemutatni az informatika egyik legizgalmasabb figuráját, és az iparág egyik legfordulatosabb sztoriját, pedig ez még akkor is megoldhatatlan probléma lett volna, ha Stern történetesen egy remek rendező. De nem az, ami főleg a film elején lesz bántó. Lássuk, miért.

Hát azért, mert Stern a hátteret csak egy-egy skiccben vázolja fel, mintha a csapat egy iskolai leckét akart volna felmondani, és ettől az első tíz perc elviselhetetlenül didaktikus lesz: lázadó volt, ezért mezítláb megy, pipa. Nem hitt a szellem keretek közé szorításában, ezért rakjunk be egy teljesen értelmetlen párbeszédet a tanár szerepében feszengő James Woods-szal. pipa. LSD-zett, vágjunk be egy pszichedelikus jelenetet a mezőről, pipa, igazi szülei elhagyták, kezdjen el emiatt sírdogálni, de nincs sok időnk, szóval történjen ez a félperces trip közepén, KÉT PIPA!

A film akkor kezd elviselhetővé válni, amikor Jobs karaktere helyett az eseményekre koncentrálunk, viszont így meg súlytalan az eseménysor: miért lopja meg az első adandó alkalommal legjobb barátját, Steve Wozniakot? (Nincs válasz, pedig maga a jelenet erős) Miért kezd hisztérikus üvöltözésbe kollégáival, amikor az első falba ütközik? Miért büdös? És egyáltalán, ki ez a faszfej?

Jobs nem volt egyszerű ember, de a film meg sem próbálja megmagyarázni a személyiségét. Csak annyit látunk, hogy ő is szenved a saját természetétől, még jól a szánkba is rágja Wozniak, hogy Jobs sok kárvallottja közül maga Jobs a legnagyobb vesztes, de nem értjük, hogy miért ilyen, így meg aztán nehéz is szimpatizálni vele. Ezt az akadályt egyébként már Walter Isaascon könyve sem tudta megugrani, ott se jutottunk tovább a kórisme felvázolásánál, de ez a hiányérzet a filmben még erősebb, még fájóbb. Sajnos az összes megjelent könyvből, sztoriból és filmből is csak annyit tudunk, hogy Jobs elviselhetetlen figura volt, de ennek okait eddig csak felvázolni sikerült, magyarázni nem.

Ahogy azt sem, hogy egy ilyen karakterből hogy lesz alapvetően jó apa és férj, amire a filmben eleve csak egy félperces jelent tesz utalást, gyere kislányom, igyál narancslevet (ebből tudjuk, hogy végül elismerte lányának Lisát, a nagy átalakulás, érzelmi vihar teljesen kimaradt, pedig a film első órájának visszatérő eleme, hogy aznemazénlányom).

A jó hír, hogy Ashton Kutcher egyáltalán nem rossz a szerepben. Az első tíz percben a pocsék forgatókönyv és rendezés miatt csak botladozik, de aztán elkezdi hozni a karaktert, ha valamiért elviselhető a film, az pont Ashton, pedig erre fogadtunk volna a legkisebb összegben. Bizonyos pillanataiban tényleg Jobs van a vásznon, a színész átvette a mozgást, mimikát, gesztusokat, még a rettegett nézést is. A fotókat most átválogatva már nem ilyen erőteljes a hasonlóság, ami megint csak Kutcher tehetségét bizonyítja: ő nem hasonlít Jobshoz, ő képes eljátszani, hogy olyan. Rajta kívül Jony Ive hangját, kiejtését, beszédstílusát sikerült még meghökkentően valósághűvé varázsolni, akkor is, ha a színész külsejében nem nagyon emlékeztet a brit formatervezőre.

Azért aki olvasta a könyvet, vagy aki akarta, de nem tudta rászánni az időt, mindenképp nézze meg a filmet, mert biztosan nem ez lesz élete legrosszabb két órája. A Jobs ugyanis csak egy alapjaiban rossz, de ahhoz képest tisztességesen megcsinált mozi. Sok újat viszont nem tudunk meg belőle, azt még sehol sem sikerült okosan kifejteni, hogyan lett ő a tízfős garázscég húzóemberéből egyik projektből a másikba pakolható, majd könnyedén eltávolítható kolonc (így jársz, ha igazgatótanácsot hozol létre), ahogy számos fejlesztés és érzelem is a semmiből lép elő, aztán el is tűnik ugyanoda, jelzés nélkül.

De a Jobs-szal töltött két óra után nekem úgy tűnik, hogy egy tízrészes tévésorozat talán megfelelőbb lenne a sztori bemutatására, persze arra meg nehéz lenne elég nézőt toborozni. De legalább lenne értelme. Ahogy annak is, ha nem végigrohantunk volna az életén, ahogy a gimnáziumban az irodalmon, hanem néhány hangsúlyos elemet kiemeltek volna, hogy azokat mutassák be nagyon hosszan, nagyon alaposan. Egy okosan kifejtett mozzanat ugyanis többet mesél a karakterről, mint az egész élete, listanézetben. Talán a másik Jobs-film, ami csak három jelenetet mutat be, jobban teljesíti majd ezt a feladatot.

Disclaimer: a film Magyarországon még csak előrendelhető, november 27-től lehet megvásárolni dvd-n, és köszönjük a Supernatural Movies-nak, akik az első magyar nyelvű kritikát írták a filmről, hogy lehetővé tették a megnézését.