Bűnösnek ítélték az Apple-t, a felperes Egyesült Államok állítását fogadta el a bíróság: tényleg megszegte az antitröszt törvényeket a cég, amikor összeállva a nagy kiadókkal a piacra lépése után magasabb ebook árakat határozott meg a saját üzletében, mint a piacon szokás volt.
A bíró így fogalmazott. "A kérdés végig egyértelmű volt az esetnél: részt vett-e az Apple egy árrögzítésben, amivel megszegte az ország antitröszt törvényeit? Az Apple felelőssége, hogy megkönnyítette és előmozdította a kiadók közösségének akaratát, hogy illegálisan korlátozzák a kereskedelmet."
Mint korábban írtuk, az Apple volt a szelep a történetben: az Amazon-féle árképzés egy hosszú távon fenn nem tartható piaci helyzetet eredményezett, ami ellen a kiadók lázadtak. Az Apple volt az a pont, ahol a gőz távozhatott, és egyben az az új piaci szereplő, akivel meg tudták valósítani az új árak bevezetését. A levelezésekből kiderült, hogy amikor beárazták az Apple saját online könyvesboltját, nem tudták, hogy siker vagy bukás lesz a dolog. Maga Steve Jobs írta egy levélben, hogy fogalma sincs a kimenetelről, minden attól függ, az Amazon és a többiek követik-e őket.
A különös az lett volna, ha nem kaszálják el az Apple-t, miután az öt nagy könyvkiadó, bűnösségük elismeréseképpen peren kívül megegyezett a minisztériummal. Az Apple nem érezte a történetet elítélendőnek, és perre ment. Talán majd a fellebbviteli bíróságon sikert ér el.
A perben nem állapítottak meg kártérítési összeget, ez egy külön tárgyalás eredménye lesz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.