Korábban is volt már szó arról, hogy az Apple egyre kevésbé kívánna a bírósági tárgyalón kívül találkozni a Samsunggal, ami azért nehéz dió, mert az egyik legfontosabb beszállítója a dél-koreai cég. A cupertinóiak állítólag 2010 óta nyüstölik a TSMC-t, hogy gyártson nekik processzorokat, de egészen idáig problémákba ütközött a dolog. A belső informátorok szerint a tajvani cég nem volt képes az Apple elvárásainak megfelelő szilíciumot produkálni a SoC-hez.

13.06.28-TSMC.jpg

Mára állítólag túl vannak a problémán, és 2014-ben már az ő chipjeiket találjuk meg az iOS-eszközökben. Addig is, 2013-ban a Samsung marad a fő beszállítója az A-szériás SoC-eknek.

A tajvani cég részvényeinek ára természetesen meredek emelkedésbe kezdett. Még úgy járunk, hogy 2015-re mindenki TSMC okostelefonnal mászkál majd.

A logót remélem addig lecserélik.

via WSJ