Az alaphír szerint az Apple jelentősen megváltoztatja a termékkörét és annak felhasználási lehetőségeit a közeljövőben. Azt már tudjuk, hogy rövidesen megjelenhetnek azok a kontrollertokok, amikbe iPhone-t rakhatsz, de ezek nem önmagukért valók, nemcsak a mobilon lesz egyszerűbb játszani velük. Ezek már egy nagyobb terv részesei.

Állítólag rövidesen megnyitják az Apple TV-t a programozók előtt, így arra is lehet majd játékokat fejleszteni. És akkor a határ a csillagos ég: a set top boxon keresztül a tévéden játszhatsz az iOS-játékokkal, miközben a kontrollertokba pakolt iPhone-nal irányítod a játékot. A terv csodálatos, hiszen különösebb extrabefektetés nélkül lesz egy kétképernyős konzolod, ráadásul hardveres szinten sem kell nagyon sokat fejleszteni a projekten: elég lenne belerakni az Apple TV-be negyedik generációs iPadben használt A6X processzort, hiszen ha a csip meg tudja hajtani a tablet 2048x1536 pixeles paneljét, akkor simán elbánik a nagyképernyős tévék 1080p-s full hd-jának harmadával kevesebb pixelszámával.

appletv2012-4l.jpg

A másik nagy pletyka az iWatch, amin állítólag szintén gőzerővel dolgozik az Apple, és ami a zsebünkben található iPhone második kijelzőjeként működne.

Viszont azok az idők már elmúltak, amikor az Apple hátradőlve fejlesztgethetett, mert úgysem érte be a konkurencia. Tud ezekről a pletykákról a Google is, és a hírek szerint komoly energiákat fordít a cég arra, hogy beérje, vagy megelőzze az Apple-t. A Wall Street Journal úgy tudja, hogy a Google egy Android-alapú játékgép létrehozásán dolgozik, sőt, valamilyen okosfunkciókkal ellátott órát is piacra akar dobni, amilyen hamar csak lehet. A lap szerint nagyon belehúztak a munkába, így a kettőből az egyik termék akár már idén megjelenhet - arról egyelőre nincsenek hírek, hogy az Apple termékeit mikortól vásárolhatjuk meg.