A HWSW ismét App!system konferenciát szervez, ezúttal május 23-án a MOM Kulturális Központban. Az egésznapos rendezvényen két teremben zajlanak majd az előadások, a téma a vállalati mobilitás és a Saas, vagyis az alkalmazások erőforrásai felhőben tárolásának lehetőségei, veszélyei.

Screen Shot 2013-05-03 at 1.02.21 PM.png

Az előadások ennek megfelelően épülnek fel, és a vállalati informatika aktuális kérdéseit feszegetik. Egyrészt vannak ugye az alkalmazottak, akik szeretnék a saját okostelefonjaikat a vállalati infrastruktúrán belül használni: ne kelljen már egy második-harmadik eszközt magukhoz venni azért, hogy elérjék az adatokat. Ezzel párhuzamosan meg ott van a cég, ami szeretné az adatok minél nagyobb részét felhősíteni, miközben a rugalmasság növelésén túl az adatait biztonságban tudja.

Az előadók ennek megfelelően többek között a mobilitás biztonsági kihívásairól (Dr. Krasznay Csaba, HP Magyarország), a felhőre váltás tanulságairól (Fóti Marcell, Netacademia) és a mobilos kártevők létező-nem létező veszélyeiről (Szappanos Gábor, Sophos) beszélnek. Adná magát a lehetőség, hogy mindegyikük a saját cégük termékeit mutassa be, javasolja, de a konferencia célja nem ez. Mindegyikük olyan előadással készül, amiben saját, személyes tapasztalataikat osztják meg, és amivel megpróbálnak kiemelkedni az őket foglalkoztató vállalat kereteiből.

A konferencia részletes programjáról az App!system weboldalán lehet érdeklődni, ugyanitt lehet jelentkezni a részvételre is.

A HWSW App!System az Appleblog hirdetője