Az Apple frissítette saját beszámolóját a vállalat tevékenységéhez köthető széndioxid-kibocsátásról. A beszámoló sok ponton meglepő adatokat mutat, egy részétől pedig szerintem a Greenpeace-esek is végtelen ciklusba keverednek.

Először is: így néz ki jelenleg az Apple-termékekhez köthető szén-dioxid-kibocsátás megoszlása:

Screen Shot 2013-03-22 at 4.40.08 PM.png

Van változás, hiszen 2009-ben például ugyanez így nézett ki:

apple-environment_1.jpg

Látható, hogy a gyártási folyamatok arányaiban jóval több káros anyagot bocsátanak ki, mint korábban, ami nem is csoda: egész 2009-ben kevesebb mint feleannyi iPhone-t vásároltak, mint egyedül a legutolsó negyedévben, 2012-ben. Közben persze az egyes termékekre leosztott lábnyom kisebb lett: a Mac mini bűne felére csökkent például 2007 óta, míg az Apple TV gyártásához köthető szennyezés 5 év alatt a tizedére (!) zsugorodott a dokumentum szerint.

graph_reduction_emissions.png

Jelentősen csökkent a készülékek áramfogyasztása is, ez az összetevő az Apple CO2-kibocsátásának már csak 30 százalékát eredményezi. Ennyit fogyasztanak most az Apple-cuccok:

graph_emissions_hour.png

Külön érdemes szót ejteni az Apple saját létesítményeiről, köztük a szerverparkok kibocsátásáról. A Greenpeace ennek ekézésére szervezett korábban nemzetközi Apple-lejárató akciót, mert szerintük az iCloud bemocskolja a bolygót. Ebből a kimutatásból is látni, hogy ez a tevékenység mennyire kevéssé nyom a latban, mennyire hülyeség ezt a területet támadni a fogyasztók energiaigénye, a gyártástechnológia vagy akár a kamionok üzemanyag-felhasználása helyett. Mindenesetre az Apple ezt a 2 százalékot már teljes mértékben megújuló energiával látja el - ez is kiderült a mostani kimutatásból.

Na most jön az a rész, amit a greenpeace-esek még nehezebben fognak feldolgozni: ugyancsak 2 százalékát adja a lábnyomnak a termékek újrahasznosítása, vagyis ugyanannyira veszélyt jelentenek az adatközpontok, mint a vállalat egyik környezetvédelmi megoldása. Robbanhat az agy.

Akit bővebben érdekel, mi hogyan jött ki, olvassa el a teljes jelentést.