Amikor megjelent az első iPad, még vita tárgya volt, hogy melyik kategóriába sorolják, de azóta nagyjából elfogadott lett, hogy egyszerre létrehozója egy új kategóriának - a tabletnek - és része a számítógéppiacnak, szóval ide is, oda is lehet számolni. Azóta rendszeresen jelennek meg olyan elemzések, amik azt vizsgálják, hogy miként alakul a világ számítógépgyártóinak piaci részesedése, ha az eladott tableteket is beleszámítják a kosárba.

Ezek alapján az Apple továbbra is a legnagyobb gyártó 20 százalékos piaci részesedéssel. iPadből és Macből 27 millió adtak el 2012. utolsó negyedévében, miközben a teljes iparág forgalma 134 milliós volt. A HP közben visszavette második helyét a Lenovótól 15 milliós eladással és 11 százalékos piaci részesedéssel, míg a Samsung most először jutott be a top 5-be, 11,7 milliós darabszámmal és 9 százalékos részesedéssel.

A számok jól mutatják, hogy azok a gyártók, akik időben felszálltak a tablet-hullámvasútra, jól jártak, míg akik kimaradtak ebből a bizniszből - vegyük például a Dellt -, komoly visszaesést kénytelenek elkönyvelni úgy darabszámban, mint részesedésben.