Úgy beszélik, tovább tágul a repedés a két cég között. Miközben az ügyvédeik épp a bíróságon próbálnak minél több eszközre és szabadalomra vonatkozóan pert nyerni, addig a két vállalat beszállítói kapcsolatában is egyre több rés keletkezik.

Most például úgy beszélik, az Apple a Samsung SDI helyett két kínai cégre, az Amperex Technology Limitedre és a Tianjin Lishen Batteryre váltotta a dél-koreaiakat, már ami a laptop akksik szállítását illeti. Ha a China Business News értesülései igazak, akkor újabb szálat szakított el a két vállalat, noha azért maradt még egy pár, ami összeköti őket.

vkuKGsNkWXXe1BRv.jpg

Arról is szó volt korábban, hogy az Apple a kijelzőket is máshonnan szerezné be, ami különösen akkor válik félelmetes megállapítássá, ha a jelenlegi Retina MacBookoknál előforduló kijelzőhibát vizsgáljuk. Mém lett abból a tényből, hogy a probléma leginkább az LG kijelzővel szerelt laptopoknál tapasztalható, így mindenki azon imádkozik a vásárlás után, hogy kiderüljön: hozzá mégis Samsung jutott. Egyébként a Samsung cáfolta később ezt a pletykát.

Az biztos, hogy a két cég nem akar és nem is tud teljes mértékben szakítani egymással. A Samsungnak nyilván fontos az egyik legnagyobb megrendelője, az Apple pedig nem tud hirtelen átrántani egy rakás gyártást máshová minőségromlás nélkül. De az látszik, hogy ha alkalma van Tim Cooknak új vizekre evezni, szívesen megteszi, mint ahogy a szabadalmi szempontból kritikus alkatrészek gyártását is másra bízná a jövőben.