Az iTunes Music Store-ban is él a 30-70-es elosztási arány: az értékesítésre kerülő zenék árának 30 százalékát megtartja az Apple, a többi megy a kiadónak. Azonban nemcsak a megvásárolt dalokra, hanem az iTunes Match-re is van hasonló "felezés". Az éves meccselési díjnak csak harmadát tartják meg a cupertinóiak, a többit visszaosztják azoknak, akiknek a dalait lejátszották felhőből.
Persze hogy mennyi jár egy lejátszásért, nehéz meghatározni. Hol több, hol kevesebb. Az összeg függ a Match-előfizetésekből származó teljes bevételtől, az valutaárfolyam-ingadozástól és a lejátszások számától.
Fabók Pétertől - fejlesztő és hobbizenész - viszont megtudtuk, nagyjából mekkora ez az összeg, a blogján ezt írja:
A LunarVox-os "Under a Red Sky" nótánkat 2-szer meghallgatta valaki szeptemberben Amerikában, és kaptunk ezért 0.006 dollárt az Apple-től. Látható, hogy ha ezren meghallgatnák, akkor kaphatnánk hat dollárt is. Minden kezdet nehéz, de itt a bizonyíték, hogy a dolog működik.
Kevesebb mint egy forint jár tehát egy szám egyszeri meghallgatásáért, ami csak akkor tűnhet soknak, ha Psy-nak hívnak minket, és több tízmillióan hallgatják, naponta többször a Budai Stílust.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.