Átnéztük a fontos bejelentéseket, de volt tegnap néhány olyan update is, amiről mélyen hallgattak a WWDC-n. Pedig.

Az első és legfontosabb: végre megjelent az új Mac Pro. Annyira régen frissült a gépcsalád, hogy sokan már arra számítottak, az Apple kinyírja az egész famíliát. Nem így történt, de majdnem: érdemi változtatás helyett csak reszelgették a Prót, illetve leárazták.

Nézzük a régi és az új kínálatot:

Az alapgép ára nem változott, ellenben 15 százalékkal nőtt az órajel és kétszeresre hízott a memória. A 8 magos gép eltűnt az alapcsomagból, a 12 magos meg alig valamivel alacsonyabb órajel és kétszeresére hízott memória mellett harminc százalékkal olcsóbb lett. A Server-verziót változatlanul hagyták, csak a processzor lett gyorsabb, ahogy a grafikus gyorsítóhoz sem nyúltak és például továbbra sem látok Thunderboltot vagy USB 3-at, ami nevetséges. Az Apple nem ölte meg a típust, helyette hosszú agóniára kárhoztatta. Jól jellemzi a frissítés sikerességét, hogy ma dél körül sikítva hívott ez Mac Prót használó barátom. A következőt üvöltötte a telefonba hisztérikus hangon:

EZ MEG MI AZ ÚR ISTEN?!?

Megváltozott az AirPort Express is, elvileg mostantól nagyobb távolságra stabilabban adja a jelet a router, de a legnagyobb átalakulás a dizájnban jelentkezett: úgy néz ki a kis izé, mint az Apple TV, csak fehérben, nagyon szép lett, bár a korábbi, közvetlenül a konnektorba dugható Express praktikusabb volt.

És végül emlékezzünk meg az új Smart Case-ről, ami már nemcsak az elő-, de a hátlapot is védi, szóval mostantól nagyobb biztonságban lesz az iPadünk.