Régóta mondom, hogy az emberiség egyik legnagyobb ellensége a fejletlen akkutechnológia. Ezért kell egész nap azon aggódni, hogy mikor merül le az okostelefonunk, ezért van az, hogy az új iPad belsejének lényegében a 90 százaléka akkumulátor, hogy amint lehúzzuk a töltőről a laptopot, visszavesszük felére a kijelző fényerejét és bezárunk minden olyan alkalmazást, amit szívünk szerint nyitva hagynánk, de nem merünk.
Addig, amíg nincs valami komoly technológia áttörés, hidegfúzió egy babszemben, vagy valami hasonló, két választásunk van:
1: szomorúan nézzük, ahogy az eszközeink idő előtt feladják az energiaéhséggel folytatott küzdelmet
2: valahogy gondoskodunk az utánpótlásról.
Mostani posztunkhoz szétnéztem az Appleblog shop raktárában és begyűjtöttem onnan a legérdekesebb termékeket 8.600-tól 34.350 forintig, aztán megnéztem, hogy ezek mire képesek, végül jól leáraztuk őket, hiszen minden hónap első hete akciós hét az Appleblog shopban.
Vegyük végig az eszközöket, amikben egyébként lítium polimer akkumulátor található, mert ahogy mondtuk a shop bejelentésekor is, szart nem adunk el. Az eszközökhöz A-minősítésű cellákat használnak IC-áramkör védelemmel, és a gyártás során mindegyik lépésnél 15 minőségvédelmi ellenőrzést végeznek el, szóval jók a cuccok.
A legolcsóbb mind közül a MiLi Power Angel. Ez egy alapáron is csak 8600 forintos eszköz, amihez képes sokat tud. Legnagyobb előnye, hogy végtelenül apró és könnyű, a súlya mérhetetlen és úgy tudjuk egész nap magunkkal cipelni, hogy tulajdonképpen csak akkor vesszük észre, hogy velünk van, amikor szükségünk van rá.
Két ilyen esetet tudok elképzelni: az egyik, amikor ki akarjuk támasztani a mobilt, az Angel ugyanis az iPhone-hoz rögzítve a kis karral a hátlapján támaszként is praktikus.
A másik eset természetesen az, amikor kezdünk lemerülni: hiába kicsi és olcsó a cucc, 1200mAh-s az akku benne, majdnem akkora, mint az iPhone 4S-ben, amiben 1430mAh-s telep dolgozik. Szóval megduplázhatjuk a mobil üzemidejét, ami a 4S esetében például azért nagyon hasznos, mert számos ismerősöm szerint még mindig képes fél nap alatt lemerülni a mobil. Ezzel meglesz a teljes nap. Ráadásul most tíz százalék kedvezménnyel.
A második szint a Crystal. Ez bizonyos értelemben több, más szempontból kevesebb, mint az Angel. Kevesebb, mert kábelen csatlakozik a mobilhoz, szóval támasztéknak nem használható. Van rajta viszont egy fül, hogy a kulcstartónkra is fel tudjuk akasztani, ehhez viszont túl nagy: fogadjuk el, hogy ezt a zsebünkben vagy a táskánkban fogjuk hordani.
Nagy előnye viszont, hogy rengeteg fejegység van hozzá, az iOS-eszközök mellett támogatja a Micro és Mini USB-t, de használható Samsung, LG és Nokia telefonokhoz is, és milyen menő már, ha egy iPhone-os segíti ki a többieket.
A készülék másik erőssége a kapacitás: 2000mAh-ról beszélünk, az iPhone 4S másfélszereséről, szóval ezzel már hosszabb túrára is elindulhatunk, a mobil életben marad. Ráadásul most a kedvezménnyel szépen becsúszott 10 ezer forint alá az ára.
A harmadik szint a Power Pack 4-es, ami az előző két modell legjobb tulajdonságait egyesíti, kiegészítve még néhánnyal. Egyrészt a cucc maga is egy tok, ha így nézzük, ezt ingyen megkapjuk az akkumulátorral.
Egyszerre védjük a mobilt, és toljuk ki annak kapacitását. Van támaszték is a Power Pack 4-esen, így a segítségével simán tudunk videót nézni a mobilon, vagy kényelmesen olvasgatni például evés közben úgy, hogy a cuccot elő sem kell venni a táskából, hiszen rajta van a mobilon.
A legbrutálisabb viszont a 3000mAh-s kapacitás, ami azt jelenti, hogy ha felpattintjuk a tokot az iPhone-unkra, összességében háromszorosra nyúlik az üzemidő. A szokásos 10 óráról 30-ra, intenzív használat mellett 6-ról 18-ra. Több, mint elég.
Persze egy ilyen cuccnak, főleg, ha szép a kialakítása, és márkás eszközről beszélünk, már a gyártó is megkéri az árát, így alapesetben 19.900 forintért juthatsz hozzá a shopban a Power Pack 4-eshez, most viszont jár a 10 százalék kedvezmény, így elég jó áron kapod meg azt, hogy akár három napig is üzemképes legyen az iPhone-od.
És végül jöjjön a Godzilla. A Power Queen. Ez már laptopok töltésére is tökéletesen alkalmas, van is hozzá fejegység, ami sajnos nem Apple-kompatibilis, szóval MacBookhoz például nem jó, de a fejeknek hála fényképezőgépekhez például simán, és iPadhez is remek.
Főleg, hogy 8000mAh-s a kapacitása, ami már közel jár az új iPad 11560mAh-s értékéhez, és a korábbi iPadekkel simán pariban van. Van benne túlmelegedés és zárlat elleni védelem, rendesen meg van építve és a nagy kapacitás ellenére is könnyű.
Leginkább akkor lehet jó választás, ha egy-két napra kirándulni megyünk és nem leszünk áramforrás közelében, ilyenkor simán fel tudjuk tölteni vele a tabletünket, illetve akkor is remek választás, ha egy nem Apple-laptopot akarunk feltölteni. iPhone-hoz meg napokra elég.
Alapára 34350 forint, de most 15 százalék kedvezménnyel tudod megvásárolni az Appleblog shopban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.