Scott Forstall, az iOS-szoftvervezére beváltotta a részvényeinek egy jelentős részét. Ezek alapján múlt péntektől fogva még kevésbé kell aggódnia az anyagiakon az egyébként évi 700 ezer dollárt (151 millió forintot) kereső vezetőnek. A mostani eladás a jelenlegi árfolyamon 38,7 millió dollárral, 8,3 milliárd forinttal tette gazdagabbá az Apple egyik első emberét.

Csak emlékeztetőül: a mostani, igen magasnak számító lottónyeremény Magyarországon 3 milliárd forint. Kis túlzással ennek háromszorosát vitte haza Forstall.

Az Apple-nél megszokott a hasonló, ösztönző és a munkatársakat megtartó részvénycsomagok osztogatása. Forstallnak például beváltható lesz hasonlóan nagy zsáknyi részvénye 2013-ban, 2014-ben és 2016-ban.

Azt hiszem, a motivációnak ezzel a fajtájával mindannyian tudnánk azonosulni.