Minden szervezetben, vállalkozásban találhatunk egy óriási, képzeletbeli tölcsért. A tölcsér legszélesebb pontján vannak a vezetői ötletek zajszerű halmazai, minden, ami valaki szerint jobbá teszi a céget. Ezeket aztán mindenki megrágja magában, amit arra érdemesnek tart, megvitatja másokkal, majd esetleg bedobja a közösbe, megbeszélik, eldobják a nagy részét. Nagyon kevés ötlet az, ami végül megvalósul, ami végül kijön a tölcsér alján, ezek optimális esetben a leginkább letisztult, a cég arculatába tökéletesen illeszkedő elemek.

Éppen ezért marha érdekes néha megtudni, egyes cégeknél milyen tervek nem mentek át a rostán. Különösen ha egy olyan ember ötletéről van szó, mint Steve Jobs, aki ha valamiért rajongott, azt általában meg is valósította az Apple-nél.

A Macrumors szerzői Ken Segall új könyvében, az Insanely Simple: The Obsession That Drives Apple's Success-ben találtak utalást egy ilyen ötletre. Kiderült ugyanis (ha igaz), hogy Jobs szeretett volna egy arany oklevelet tenni az egymilliomodik legyártott iMac dobozába. Aki megvásárolta volna azt a gépet, visszakapta volna az iMac árát, és lehetősége lett volna Cupertinóba repülni, és megnézni az Apple főhadiszállását.

De nem merült ki ennyiben az ötlet, Jobs tökélyre vitte volna a csokigyárba látogató élményét. A vezér maga fogadta volna a nyertest cilinderben és frakkban, valahogy így:

Végül a kaliforniai törvényhozás gáncsolta el a projektet, mert a nyereményjáték csak akkor lett volna szabályos, ha a játékban résztvevőknek nem kell iMacet vásárolni a részvételhez, magyarul bárki nevezhetett volna a túrára. És mivel Jobs azt akarta, hogy egy iMac-tulajdonos nyerjen, így biztosan egy Apple-rajongó jusson el Cupertinóba, inkább lefújta az egészet.