A tegnapi nappal az Apple megemelte az iAd hirdetések után a fejlesztőknek járó tortaszelet méretét. Eddig 60, mostantól a bevétel 70 százalékát adják azoknak az app-készítőknek, akik iAd-hirdetéseket helyeztek el a programjaikban. A hír nem áprilisi tréfa, az Apple hivatalos oldalán is közölték a tényt.

Ezzel ez is konform lett a többi, 30-70-es elosztáshoz, az Apple ugyanígy dobja szét a fizetős appok eladási ára után járó bevételeket a fejlesztőkkel. Mégsem gondolom, hogy itt egy egyszerű rendbetételről van szó. Inkább arról, hogy az iAd nem megy úgy, mint szeretnék, és a fejlesztőket megpróbálják házon belül tartani. Lehetséges ugyanis, hogy egyre többen pártolnak át az AdMobhoz, és már csak ilyen lépésekkel tudják megelőzni a tömeges népvándorlást.

Az iAd-re ugyanis nemcsak a reklámozók, de a fejlesztők felől is vannak panaszok, leginkább a gyenge fill rate miatt. Ez a mutató leginkább az Apple munkáját jelzi: amikor egy app lekér egy hirdetést az Apple-től, hogy azt a felhasználó arcába tolja, két dolog történhet: vagy megjelenik egy hirdetés, vagy nem. Vagy kiszolgálja a szerver a kérést, és örülünk, vagy nincs mivel, és széttárja a kezét. Ilyenkor nem jár pénz a fejlesztőnek, aki pedig mindent megtett a maga részéről, a reklámbevételeket termelő program mégsem termel bevételt. Míg az AdMob állítólag nagyon magas fill rate-ekkel dolgozik, addig az iAd esetében rendkívül alacsony számokat emlegettek tavaly.

A hirtelen jófejség oka nyilvánvalóan az, hogy az iAd nem megy. Először egymillió dolláros minimális belépési minimummal indultak, amit először 500 ezerre, majd 300 ezerre, végül most februárban 100 ezer dollárra csökkentettek, vagyis már az eredeti ár tizedéért is be lehet szállni a nagy cégeknek. Míg 2010-ben 19 százalékon állt az iAd a hirdetési piacon, tavaly már 15-re olvadt a szelet, és nagyon valószínű, hogy tovább fogy a lendület.

Az látszik, hogy valami alapvetően nem stimmel a szolgáltatással, és ezen a piacon nem működik az Apple stratégiája.