Kezünkbe került egy példány az Apple legújabb táblájából, amit jól le is gyorsteszteltünk nektek, hogy tisztában legyetek, mire számítsatok pénteken, a harmadik magyar iPad-premier után. Megtapogattuk, megmértük, játszottunk vele, hát most tessék.
A készüléken először kézbe fogva a súlynak és a vastagságnak kellene szembetűnnie. A wifis iPad 2 601 grammjához képest itt az olcsóbb modell 652 grammot nyom. Ami kevés, ha az 51 deka gramm pluszt nézzük, sok, ha 8,5 százalékos súlynövekedésről beszélünk. Kézbe fogva érezni a különbséget, de nem számottevő, és rá kell figyelni, hogy észrevegyük. Ahogy járkáltam, hol az iPad 2-t, hol az új iPadet emelgettem, nem mindig tudtam, melyik kezembe melyik került.
A vastagság látható, mérhető, de használat közben tényleg nem tűnik fel, melyik vastagabb. 0,6 milliméter. Ennyi:
Könnyebb meglátni a különbséget, ha bekapcsoljuk a táblákat. Az eltérés harapható, egyszerűen ahol eddig pixelrecék voltak, most élek. Tök mindegy, milyen messze tartom a szememtől, pengék vannak, szablyák, borotválkozni lehet velük. Megpróbálhatjuk fotón megmutatni, de ez pontatlan képet ad a valós helyzetről. Ezt látni kell élőben. Azért megpróbálom, mondanom sem kell, a képeken felül az iPad 2, alul az új tábla.
Hiába kisebb a ppi, mint az iPhone 4-en, az élmény kifogástalan, nem látni a különbséget. A Retina Display tehát üt, ekkora méretben pedig még jobban, mint a kisméretű telefonkijelző esetében. Lealázta szegény MacBook Airem kijelzőjét, és ha nem ragaszkodunk a súly- és méretcsoportokhoz, érdemes megnézni egy Cinema Display előtt:
A színek 40 százalékkal szebb megjelenítése nem érhető egyértelműen és mindenhol tetten, a fenti képek természetesen csalókák. Az élénkebb színek összességében nem robbantják le az agyunkat, de nem is baj, a Retina Display már megtette.
Játszottunk is egyet, Infinity Blade, mi más. A felbontás természetesen félelmetes, a fények gyönyörűek, akadásmentesen irtottam az ellent. A gondolat, hogy a vas kevés lenne ehhez, el sem kezdett gondolkozni azon, hogy adjon esélyt magának arra, hogy felmerüljön a fejemben, hogy Douglas Adamset idézzek.
Másik jelentős fejlesztés volt a kamera, mind a fotók, mind a videók minősége óriásit nőtt. Az Apple elfogadta, hogy vannak emberek, akik táblával fotóznak, videóznak, és mi is ezt tesszük. Mit mondjak, rohadt nehéz volt a kezemben fogni, egymáson elcsúsztatva két ekkora kütyüt, amiket még célra is kellett tartani, de akinél nincs jobb eszköz, annak nyilván ez is megteszi.
A kamera nagyobb látószöget fog be az iPad 2-höz képest, ez a fotókon és a videókon is egyből feltűnik. Először egy iPad 2-vel, utána az új iPaddel készített kép.
A képek mérete ekkorát nőtt:
A színekben nincsenek hatalmas különbségek, a minőségi előremozdulás inkább a felbontásban kereshető.
Videóteszt:
Jól látszik a kézremegés kiszűrése, és persze a magasabb felbontás is, ha teljes képernyős nézetre váltotok.
Böngészési sebességben nem érzékeltem változást, a magyarországi 4G-s hálózatokon nem működik a cucc, mint korábban megírtuk, így emiatt nem érdemes várni.
Az új iPad akksija hatalmas méret- és teljesítménybeli javításon esett át, ebből a használat során pont semmit nem érzünk az előző generációhoz képest. Amikor viszont töltésre kerül a sor, meglátszik a nagyobb kapacitás: sokkal tovább tart felnyomni 100-ra az új táblát. De ennyi ár a Retina Displayért, és az azt ellátó grafikus magért simán belefér. Az új iPad: kell.
A bejegyzés trackback címe: