A kérdés azért merülhetett fel, mert egymásnak ellentmondó híreket dobtak ki az internet feneketlen bugyrai. Amikor már azt hihettük, hogy biztos az A6-os csip, és ezzel a négymagos korszak beköszönte, akkor előkerült egy iPad-alaplapot ábrázoló fotó, rajta egy titokzatos A5X nevű csippel, ami nyilvánvalóan a jelenleg is használt A5-ös továbbfejlesztett verziója, két maggal.

Most akkor négy, vagy kettő? Az S5L8950X kódnevű csip, vagy csak az S5L8945X? A 9to5 Mac szerint simán lehet, hogy mindkettő létező termék: az Apple jó korán megkezdte a próbákat, hogy kiderítse, melyik illik jobban az iPad 3-ba, és csak az utolsó pillanatban, a sorozatgyártás megkezdése előtt döntött. Ezt a verziót erősíti, hogy az iOS 5.1-ben mindkét csipre van utalás, szóval az Apple programozói terveztek az A5X-szel és az A6-ossal is.

A kisebb csip mellett szól a jóval nagyobb üzemidő, a nagyobb mellett meg a teljesítmény, amire szükség is lehet az új, nagyfelbontású LCD miatt.

Ez volt tehát a valószerű verzió. A 9to5Mac viszont előáll még két elmélettel, amik viszont sokkal kevésbé illeszkednek bele az Apple stratégiájába: az egyik, hogy az iPad mindkét csippel megvásárolható lesz és a vásárló maga dönti el, hogy milyen kompromisszumot akar hozni. Ezt nagyjából kizártnak tartom, hiszen egy ilyen lépés tökéletesen szembemenne mindennel, amiben az Apple hisz: hogy jobban tudja, mire van szükségünk, mint mi, hogy a tökéletes felhasználó élmény csak egyféle lehet, hogy nyereségesen és színvonalasan csak egyféle stratégia alapján lehet gyártani.

De van egy C-verzió is: hogy az A6-os kerül az iPad 3-ba, mint az A5X egy esetleges 8 colos iPadbe. Ez már nem annyira elképzelhetetlen, mint a másik ötlet, de majdnem ugyanannyira.

Két héten belül kiderül, mi van.