Most már tényleg ne menjetek túl messzire, este hétkor kezdünk.

Az újságírók mindenesetre már erőteljesen gyűlnek:

 

Ladies and gentlemen, our presentation will begin shortly

Egy perc!

Elkezdődött a rendezvény.

Ahogy vártuk, Tim Cook a színpadon. "Ez az első termékbemutatóm, mióta kineveztek CEO-nak. Ezt biztos nem tudták" - bolondozik a vállalatvezető. 

Tim a főhadiszállásról beszél, meg arról, hogy az sokuk számára lényegében egy második otthon. A termet Town Hallnak nevezik, itt mutatták be az első iPodot, és a MacBook Airt.

"Ma szoftveres és a hardveres innovációkról fogunk beszélni" - mondja. Wow, erős kezdet.

A boltokról van szó, például a sanghajiról, ahol a nyitóhétvégén százezer ember fordult meg. A Los Angeles-i boltban ennyi emberre egy hónapot kellett várni. Cook megerősíti, amit eddig is tudtunk, hogy az ázsiai piacban óriási lehetőségek vannak és komoly növekedésre számít az Apple a térségben.

Az Engadget megjegyzi, hogy Cook stílusa valamivel nehézkesebb, körülményesebb, mint Jobsé. Ezzel együtt kellően laza és alapvetően boldognak tűnik ebben a szerepben.

Még mindig a Store-okat éltetik, ami nem csoda, óriási előny ez az Apple kezében: a közelmúltban beszéltem a Philips egyik vezetőjével egy holland rendezvényen, aki pont erről beszélt: a jól kiképzett eladók, a megfelelően bemutatott termékek sokkal nagyobb forgalmat biztosítanak, mint egy plázába kidobott termék.

De nézzük a termékeket. Hatmillió OS X Liont töltöttek le eddig, nyolcvan százalékkal többet, mint a Snow Leopardból ugyanennyi idő alatt. Nézzük az elterjedtséget egy másik mérőszámmal: a Windows 7-nek húsz hétbe került, hogy 10 százalékos részesedést érjen el a Windowsok között. A Lionnak ugyanez két hétbe került.

A MacBook Pro és az iMac a legnépszerűbb laptop és asztali gép az Egyesült Államokban. A Mac-platform 23 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, a pc 4-gyel. Jelenleg már 60 millió Mac-felhasználó van világszerte.

Néhány statisztika a kijelzőről:

Az emberek 77 százaléka még mindig nem Apple gépet vesz az Egyesült Államokban, ami Cook szerint egy óriási növekedési lehetőséget jelent.

De beszéljünk a zenéről: az iPod piaci részesedése 78 százalékos, eddig 300 milliót adtak el belőle. A Sony-nak harminc évbe telt 220 millió Walkman eladása, emlékeztet Cook.

A CEO egyúttal minden aggódót megnyugtat: az utóbbi évben is 45 millió iPodot adtak el, ez még mindig egy fontos piac az Apple-nek.

Hasít az iTunes is - 20 millió dal van benne, az Appleblog nevében örömmel mondhatom, hogy már nálunk is. Eddig 16 milliárd dalt töltöttek le belőle.

És akkor az iPhone. "Nyilván emiatt telt meg ma a terem" - mondja a viccelődő CEO. A növekedés brutális, a teljes iPhone-os piac felét az iPhone 4 adja, ebből az egy modellből annyit adtak el, mint a korábbi háromból együtt. A növekedés egy év alatt 125 százalékos.

A mobil első helyen végez szinte minden fontos, elégedettséget kutató vizsgálaton. A ChanWave felmérésén 70 százalékot kapott az iPhone, amivel győzött, a második helyezett HTC-nek 49 százalék jutott. A mobil egymaga öt százalékos szeletet hasít ki magának a teljes mobilpiacból.

Emlékeztek még amikor bemutatták az első modellt, és Jobs azt mondta, ha csak a piac egy százalékát megszerzik, az is mekkora szám lesz már? Túlteljesítették a tervet.

De sikeres az iPad is: a repülőgépeken, a kórházakban, mindenhol ott van. Ez a világ legsikeresebb tabletje, a teljes piac 74 százaléka az Apple-é. Mindezekkel együtt a negyedévben az iOS-eszközök száma meghaladta a 250 milliót.

Scott Forstall a színpadon. Félmillió alkalmazás van az Apple mobilplatformjára, ebből 140 ezer kimondottan az iPadre készült.

A felhasználók 18 milliárd alkalmazást töltöttek le és az Apple hárommilliárd dollárt fizetett ki a fejlesztőknek. A statisztikák képekben:

Jöjjön az iOS 5.

Vegyük végig, mit kapunk. Egyrészt ott vannak az értesítések, amiket ezentúl lehúzhatunk a képernyő tetejéről, mint az Androidon. Jobb nem is kell. Aztán ott az iMessage. Szegény BlackBerry.

Minden hírforrásunk lehalt, amíg visszatérnek a külföldi oldalak, emlékezzünk a Monica Bellucci-s képre.

Aztán ott a Reminder, ami emlékeztet minket a teendőkre, akár helyhez kötötten. Lemész a boltba és felvillan, hogy hozz kenyeret is. Twitter integráció. Ilyesmi. Egy rakás olyan funkció, amit már hónapokkal ezelőtt megismertünk.

Van ugye már hardveres kameragomb, bekerült a mobil Safariba is a reader. A Game Centerbe 67 millióan regisztráltak be. Az iOS eszközökhöz mostantól nincs okvetlenül szükségünk számítógépre, hiszen már nem kell gép az aktiváláshoz vagy a frissítéshez. Csak bekapcsoljuk és működik, meg update-eli magát.

Az új rendszer október 12-én jön ki, szóval jövő szerdán!

Ezekre a készülékekre:

Most már az iCloudról van szó, Eddy Cue a színpadon.

Kiderült, hogy az iOS-eszközökön található tartalmak harmadát közvetlenül az iOS-eszközökről vették meg, frusztráló ezeket folyton szinkronizálni. Az iCloud megoldja ezeket helyettünk. Vagy ott a Photo Stream. Tudjátok, olyan, mint az iTunes az iCloudban, csak fotóknak. És a dokumentumok: ha valamit mondjuk az iPhone-on módosítunk Pagesben, az az összes iOS-eszközön módosul. Már nem a VILÁGON!

Na, egy új funkció: Find My Friends. Aki megosztja az ismerőseink közül a tartózkodási helyét, azt látjuk a mobilunkon egy térképen.

Ezentúl nem fordulhat elő többet, hogy eltévesztjük a találkozópontot és nyilván könnyedén tudunk kémkedni a csajunk után. Ha engedélyezzük a mobilján a funkciót. Ilyen a Latitude Apple-módra:

Mindezt ingyen megkapja az összes iOS 5 és Lion felhasználó.

iTunes Match - évente 25 dollárért legalizáljuk a gépünkön található dalokat. Nem lehet tudni, hogy nálunk elérhető-e, amikor múlt héten erről kérdeztem az iTunes-üzletág európai igazgatóját, kitérő választ adott.

Most azokat a szolgáltatásokat demózzák, amikről eddig beszéltek. Meg amikről már eddig is hallottunk. Itt az ideje, hogy valami újat mutassanak!

Két komolyabb frissítés lesz ma. Az első: az iPod nano.

Erről már Phil beszél. Lefogyott a fickó. Ez valami fura divat az Apple-nél?

Nagy ikonokat lehet kitenni a kijelzőre, az eddigi négyes osztás helyett.

Jobb fitnessz-élményt nyújt. Hmmm.

Szóval a nanó: multi-touch kijelző, hangerőgomb, integrált csíptető, lépésmérő, fm-rádió. 16 féle órának tudjuk álcázni a kijelzőt. Hét színben lesz kapható, a 8 gigabájtos verzió 129, a 16-os 149 dollárba fog kerülni.

 

Na jöjjön az iMessage-dzsel és Game Centerrel megerősített iPod touch:  az ár 199-399 dollár között lesz, a premier október 12-én lesz, sok újat ebben a kategóriában sem látok, ha csak azt nem, hogy lett egy fehér modell is.

Na de majd most: iPhone.

A név: iPhone 4S, a külső hasonló, a belső teljesen más. Például az iPad 2 processzora, az A5-ös csip került bele.

A grafikus gyorsító teljesítménye hétszeresére nőtt (kétmagos lett). Az iPad két generációja közt még kilencszeres volt az ugrás. Végül is mindegy, a tabletnél sincs a mai napig kihasználva az óriási előrelépés, hétszeres gyorsulás is elég lesz.

Most mindenféle játékokkal demózzák, hogy mennyivel jobb az ugyanúgy kinéző, de belül egészen más iPhone.

Ezt a napot már csak az mentheti meg, ha Jobs az utolsó pillanatban felugrik a színpadra, és sztepptánc kíséretében elénekli a Singing in the Raint.

Valójában persze pont azt kapjuk, amire számítottunk.

Az Infinity Blade II mindenesetre meggyőzőnek tűnik, decemberben az App Store-ba kerül, gyorsan meg is nézzük majd, hogy milyen.

Két hónap múlva, úgy értem.

Az akkuidő se rossz: itt egy kép, amiből kiderül, hogy a 3G-s hálózaton 8 órán keresztül mehet az esztelen beszélgetés lemerülés előtt. Azért naponta egyszer ezt is tölteni kell majd.

Jelentősen nőtt a mobilsebesség is. Az iPhone még mindig a 3G-s mobilszabványt használja, de 7,2 megabites letöltési sebesség helyett már 14,4 megabitet kínál. Intelligensebb lett az antennarendszer, ez ni:

 És mi van a kamerával? Hát az, amire számítani lehetett: 5 megapixelesről 8 megapixelesre nőtt a felbontás. ez 3264x2448-at jelent.

 Az új CMOS érzékelőknek hála 73 százalékkal több fény jut a szenzorhoz, mint az iPhone 4-nél, és 33 százalékkal gyorsabb a rendszer. A lencserendszer öt elemből áll. Van arcfelismerés, és automatikus fehéregyensúly-állítás. Méghozzá gyors. Nagyon úgy tűnik, hogy a kamera fogja eladni ezt a készüléket.

Kiderült, hogy az iPhone 4S egyszerre támogatja mindkét mobilszabványt, a GSM-et és a CDMA-t is, a világon szinte sehol sem jön majd zavarba. Ez tehát egy: World Phone, ahogy a vezér mondta.

Fotókat látunk. "Tudjátok, milyen nehéz rávenni egy mókust arra, hogy maradjon nyugton? Hát nagyon nehéz".

A kivetített fotókról készített Engadget fotók alapján nem rossz fotók ezek. Már fotóilag.

De okosabb lett a videó is. Nem is az 1080p a lényeg, hanem a real-time képstabilizáció, ami sokat javít majd a videók élvezhetőségén.

Na, egy izgalmas újítás: hangfelismerés. Phil egy olyan eszközről beszél, ami tényleg megért minket, amit nem kell kiismerni, amivel nem kell gyakorolni, egyszerűen tudja, milyen parancsot adunk neki, mit kérdeztünk tőle. Sokféleképpen fel lehet tenni a kérdéseket, de mind egyet jelent, és ezt ismeri fel a beszédértelmező.

"What’s the weather like today?"

A rendszer beadja az időjárás-előrejelzést. Kíváncsi lennék, mit tenne, ha én kérdezném: "Vádsz de vedör lájk todéj?" Gondolom kiadná a nemibeteg-gondozók címét.

 Keress nekem egy jó görög éttermet Palo Altóban! Válasz:



És az iPhone megkeresi. De Phil kérdez még részvényárfolyamot, beállítja szóban az ébresztést, megállás nélkül abuzálja a mobilt. Ha ez tényleg képes mindenre, akkor a hangfelismerés a killer app, nem a jobb kamera.

Íme egy-két párbeszéd, a hangos válaszon kívül a kijelzőn is láthatjuk a válaszokat, akár animálva:

De üzenetet is diktálhatunk a mobilnak, miközben az a zsebünkben van, ha bluetooth-os headsetet használunk. Állat.

Jön egy üzenet, amit felolvas a mobil: egy ismerősünk velünk szeretne ebédelni pénteken. Megkérdezzük a mobilt, hogy van-e programunk péntek délre. A készülék válaszol, hogy nincs. Reply: Találkozzunk pénteken. Automatikusan elküldi az üzenetet, és beírja a naptárba az időpontot. Nem kell szólni neki, hogy jó az időpont, majd elintézi az iPhone.

Én most lefostam a bokám.

A külföldi tudósítók közvetítését olvasva a teljes nemzetközi sajtó lefosta az elmúlt percekben a bokáját.

Emberek, hozzon valaki egy törülközőt!

Használhatjuk navigációhoz, információkereséshez, diktáláshoz, netezéshez, időpont-egyeztetéshez, mindenhez. Lehet vele konvertálni mértékegységek rendszerei között, rákeres személyekre, kifejezésekre, ha nem ismerjük a jelentését. Ez nemcsak a hanghívás első átgondolt és valóban hasznos megvalósulásának tűnik, de esküszöm, most először hiszek abban, hogy a Vissza a jövőbe második része egy nap valóra válhat.

Phil Scott is beismeri, hogy ez az iPhone 4S legmenőbb újítása.

Egyelőre béta, három nyelven lesz elérhető:

Vegyük át. Gyorsabb proci, nagyobb sávszél, több megapixel, stabilizált videó, iCloud, iOS 5 és a hangvezérlés. Azért ez így pofás.

Így néz ki a Siri, ha életre kel:

Még mindig egy videó fut az új mobilról. Árak? Megjelenési dátum?

Itt vannak az árak. A 4S 199-399 dollárba, az iPhone 4 99 dollárba fog kerülni, a 3GS ingyenes lesz. Ez így nyilván hülyeség, kezdőrészlet nélkül elvihető, inkább így kéne megfogalmazni.

 Első körben Amerikában, Kanadában, Ausztráliában, az Egyesül Királyságban, Németországban és Japánban lesz kapható.

Október 7-től megrendelhető, október 14-től átvehető. Hozzánk október 28-án jön.

Megint Tim Cook a színpadon, át akarja venni, hogy mi szépet és jót láttunk ma.

Pedig ennyi még az én memóriámba is belefér. iOs 5, iCloud, nemtommitől más nano, fehér touch, iPhone 4S az iPad 2 hardverével, fasza kamera, zseniális hangvezérlés.

Ennyi volt a móka mára, elbúcsúztak, mi is tőletek. Jó éjt.