Az utóbbi hónapok egyik legszórakoztatóbb peres eljárása zajlik a két cég között. Kezdődött ugye azzal, hogy az Apple piacra dobott néhány újszerű terméket, például az iPhone-t és az iPadet, amik valamilyen módon megújították a kategóriájukat, hatottak azokra. Ezután a Samsung, a cég, amelyik mindkét kategóriában bőven az Apple előtt jelen volt, olyan termékeket dobott piacra, amik szakítottak a korábbi dizájnnal, és a vak is láthatja módon a kaliforniai cég termékeiből merítettek ihletet. Nehéz tagadni, hogy a Galaxy S az első három iPhone-ra, a Galaxy Tab az iPadre, a csomagolás meg az Apple csomagolásaira hajaz.

Kérdés, hogy van-e ennek jelentősége. Hiszen itt egyszerű négyzetekről, téglatestekről, végletekig leegyszerűsített vonalvezetésekről beszélhetünk, egyrészt mondhatjuk tehát, hogy a semmit ellopni lehetetlen, alapformákat levédetni nonszensz, másrészt meg halkan tegyük hozzá, hogy az Apple előtt más volt a trend: nem minimalista telefonok, tabletek és csomagolások készültek a Samsungnál, hanem összetett dizájnú, kevésbé letisztult izék.

Az Apple beperelte a Samsungot és nyert: Ausztráliában, aztán Európában is betiltották bizonyos Samsung-termékek forgalmazását és komoly büntetést helyeztek kilátásba, ha a koreai cég megszegi a tilalmat.

Ezután jött az újabb bomba: kiderült, hogy az Apple hamisított dokumentumok alapján kérte a Galaxy Tab betiltását: a beadvány mellé csatolt fotókon például úgy néz ki a Samsung terméke, ahogy a valóságban sosem. Egyrészt ugye megváltoztatták az oldalak arányát, de még a tablet színét, sőt, a menürendszert is ipadesítették, ami rendkívül kínos, vállalhatatlan része a történetnek. Igazság szerint nem is nagyon értem, hogy vették a bátorságot.

Kérdés, hogy a beadvány enélkül is megállta-e volna a helyét. Nehéz tagadni, hogy a Samsung másolt, de legalábbis ötletet merített. Nincs ebben semmi új, a koreai cég a szórakoztató elektronika Apple-je: fog egy már kitalált, de nem annyira használható terméket, gatyába rázza azt, majd saját márkanév alatt piacra dobja, és sikert sikerre halmoz. Szívás, hogy most pont az Apple termékei biztosították az alapot, mert az ötletmásolás-, majd tökéletesítés legnagyobb művésze ismeri ezeket a piszkos módszereket, és le is csapott a Samsungra.

Ha megnézzük az alábbi képeket, vagy inkább megmutatjuk egy indiánnak, aki még az életben nem hallott a cégekről, biztosan azt a választ fogjuk kapni, hogy a Samsung bizony egészen új mederbe terelte a fejlesztéseit az Apple-termékek megjelenése után, és minimum ihletet merített belőlük (jobboldalt láthatók a Samsung eredeti termékei, baloldalt az Apple termékei, középen meg azok a Samsung-cuccok, amik az Apple-termékek megjelenése után kerültek piacra):

Más kérdés, hogy jár-e ezért betiltás, büntetés, peres eljárás. Az Apple szerint jár. A Samsung szerint nem. Szerintem is vihar a biliben az egész ügy, és csak a trendek természetszerű átvételének vagyunk tanúi, de az Apple reakciója is érthető, amikor a sok pénzből és kreatív energiából létrehozott értékeket megpróbálja a végtelenségig védeni.

Persze a fotóhamisítás ebbe a próbálkozásba semmiképp sem fér bele, és sajnos ezen a ponton bukta is az Apple a szimpátiát, akármennyire is igaza van a konkrét ügyben úgy általában.

Szavazzatok a Goldenblogon IT-kategóriában az Appleblogra, mert mi nagyon örülnénk neki: