Érdekes cikk jelent meg az Intomobile-on, ami arra keresi a választ, hogy mitől olyan sikeres az Apple. Hosszabb-rövidebb kitérők után arra jut a szerző, hogy azért, mert egyszerűen jobb termékeket gyárt konkurenseinél.

Azért ki is fejti ezt bővebben a lap. A bevezetőben a 2007-ben bemutatott iPhone-ra hívják fel a figyelmünket. Emlékszünk még, hogy milyen futurisztikus volt az érintőképernyő? Volt persze már korábban is ilyen a piacon, de egyik sem volt ilyen elegáns és egyik sem reagált ilyen könnyedén az ujjmozdulatokra: amik az iPhone-ig voltak, használhatatlannak tűntek az Apple mobiljának premierje után.

Ráadásul lassan reagált a piac, jóval több, mint egy év telt el az első, valóban versenyképes ellenfél megjelenéséig. De a szerző emlékeztet minket a Macek unibody házára is, ami nemcsak elegáns, de masszív is, és amihez hasonlót a konkurensek megint csak jelentős lemaradással tudtak harcba küldeni.

Mi ennek az oka? A lap szerint egyszerűen arról van szó, hogy az Apple technológiai értelemben a piac előtt halad. Elképzelhető, hogy nem a legújabb processzor vagy a legtöbb memória kerül a termékeibe, de a látványos, kézzelfogható, eladást segítő technológiai újdonságok elsőként náluk jelennek meg. Sőt, miattuk terjednek el.

A szerző leírja az Apple módszerét is: a cég keres egy kísérleti, ígéretes technológiát, aminek a gyártása még nem indult meg, mert az óriási összegeket emésztene fel. Pénzt ad a gyárnak, beszáll a költségekbe, hogy meginduljon a tömegtermelés, ami lenyomja az árakat. Az első darabok persze sokba kerülnek, de az Apple milliós tételben rendel meg, sőt, ennél is nagyobb darabszámra jelenti be igényét, így a teljes gyártási ciklusra vonatkoztatva bőven megtérül a kezdeteknél befektetett összeg. A gyár vagy a fejlesztő meg a pénzért cserébe kötelezettséget vállal arra, hogy egy ideig nem adja át másnak a technológiát, illetve mivel az Apple úgyis leköti a teljes gyártási kapacitást, a vetélytársaknak esélyük sincs hozzájutni az alkatrészekhez.

Az Intomobile szerint ezért jár a társaság egy-másfél évvel konkurensei előtt.

Köszönjük MosziNetnek a találatot!

update: Rövid időre kedd este az Apple volt a legértékesebb cég a világon. Bár óriási zuhanás után 350 dollár közelében is járt a részvények árfolyama a korábban elért 400-as plafonhoz képest, a cég részvényei elég gyorsan összeszedték magukat, gyorsabban, mint az Exxon papírjai, így rövid időre átvette az első helyet az olajipari cégtől az Apple. 

Ezzel a piaci kapitalizáció alapján a kaliforniai vállalat volt a legértékesebb cég a világon.

Az Exxon aztán gyorsan magára talált, szerda reggel már újra az olaj volt a csúcson 352 milliárd dolláros piaci értékkel, az Apple visszaszorult a második helyre 346 milliárddal. 

 

Szavazzatok a Goldenblogon IT-kategóriában az Appleblogra, mert mi nagyon örülnénk neki: