Van ok örülni, mert a Lion jól sikerült, az Air bővítése majdnem hibátlan, legfeljebb a 3G-s modem hiányzik belőle, a mini meg gyorsabb és olcsóbb lett, még ha ki is került belőle az optikai meghajtó.

Ezzel együtt a fehér kis MacBook kurvára fog hiányozni.

Nekem is volt egy ilyen gépem még 2006-ban, az első inteles modell, de a típus története sokkal régebbre nyúlik vissza: 2001-re, az Apple ugyanis akkor mutatta be a színes laptopokat leváltó iBook G3 DUAL USB-t. Elődei olyanok voltak, mintha iPodok lettek volna, borzasztóan divatos, de kissé komolytalan színes izék.

A 2001-es modell szögletesebb formát és egyetlen színt kapott: fehér lett. Bár a dizájnon azóta többször is változtattak, messziről, hunyorogva 2001. óta ugyanúgy nézett ki a legolcsóbb Apple-laptop.

Két méretben gyártották, 12,1 és 14,1 colos verziók voltak piacon és elég népszerű lett a gép: 30 százalékkal könnyebb és 50 százalékkal kisebb volt elődjénél, miközben a kijelző felbontása és a teljesítmény is nőtt. Egyébként az Apple már akkor is ügyes volt a szlogenekben, azt állította ugyanis, hogy twice as durable, kétszer olyan tartós, mint az előd.

Két évvel később aztán bemutatkozott az iBook G4-es, ami borzasztóan sikeres lett, néhány ismerősömnél a mai napig használatban van a gép, ami valamivel finomabb dizájnt és sokkal nagyobb teljesítményt kapott az apjánál. A processzorok órajele egyébként 800-1420 megahertzig skálázódott, az első modellben még Ati Radeon 9200-as került, és ebből is két verziót gyártottak, egy 12,1-est és egy 14,1-est.

A brandnek aztán a 2006-os MacBook vetett véget, ami dizájnjában az iBookra emlékeztetett, de csak egyetlen méretben, 13,3 colban gyártották, valamint teljesen kicserélték a belsejét: Intel processzor került a G4-es helyére.

Megjelenésben óriási változást jelentett az is, hogy kihoztak egy fekete verziót, ami a Darth Vaderek körében lett komoly siker. A legkisebb processzor az 1,83 gigahertzes Core 2-es Duo volt.

2008-ban aztán bemutattak egy fejlettebb, drágább modellt is, az alumíniumverziót, ami ugyanazt az unibody házat kapta meg, mint a 15-ös MacBook Pro. Jóval erősebb grafikus mag, Mini DisplayPort, LED kijelző került a laptopba, amit ebben a konstrukcióban alig egy évig árult az Apple: 2009-ben frissítette a típust és átnevezte MacBook Próra, azóta van ebből a gépből 13 colos modell, a MacBook meg azóta megint csak műanyag burkolattal volt kapható.

Még ugyanebben az évben, egészen pontosan októberben került piacra az átalakított, csak fehérben kapható MacBook, ami valamivel szebb és strapabíróbb külső kialakítást, tartósabb akkumulátort, LED kijelzőt, meg sok egyebet is kapott, és nem is tudott sokkal kevesebbet, mint a 13-as Pro modell.

Tavaly májusban még frissítették, aztán idén július 20-án befejezték az árusítását.

A mostani, a 67. alkalom, hogy a MacBook taget használjuk az Appleblogon és talán az utolsó.

Szevasz, fehér Apple laptop!

Élt: 2001.05.01-2011.07.20.