Elkészült a Fortune 500-as listája, vagyis a legnagyobb egyesült államokbeli cégek névsora, amin az Apple a tavalyi 56. helyhez képest óriásit ugrott, egészen a 35-ig. Joggal kérdezhetitek: miért nem az Apple az első? Hát azért, mert a listát az éves bevétel alapján állítják össze, és a Wal-Mart 421 milliárd dollárjával nehéz versenyre kelni bárkinek.

De azért csak kihámozzuk, miért az Apple a legjobb mégis, ha már a címben ezt ígértem. Először is a bevétel előző évhez mért változásában, a cupertinóiak 79 százalékkal növelték ezt a tételt, míg az első tízben csak a Fannie Mae szerepelt ebben jobban, de hát ők nem készítenek ugye iMaceket, ráadásul annyi volt a profitjuk mínuszban, amennyi az Apple-nek pluszban.

Ami sok volt, a 14 milliárd dollár mindjárt a legjobbak közé repíti az Apple-t, ráadásul az egy évvel korábbihoz képest 146 százalékkal emelkedett ez a tétel, ezt csak a Ford Motor közelíti meg, de hát ugye ők sem gyártanak iMaceket például.

Szinte a legkevesebb dolgozóval, 49 400 fővel valósították meg ezeket a számokat (a ConocoPhillipsnek és a Fannie Mae-nek van kevesebb dolgozója, de hát már nem is kell mondanom, mi nem készül ott), ámde nem mondhatjuk, hogy az Apple alapvetően embergyűlölő lenne: 34 százalékkal növelte tavaly a dolgozói létszámot, ami megint csak a legmagasabb a mezőnyben.

Összességében: az Apple a legjobb.