Két elemzés is megjelent a napokban az amerikai piacról. A a Gartneré, meg az IDC-é is elég megbízható szokott lenni, néhány százaléknyi eltérés azonban van a két adatsor közt, és ez bizony egy teljes helyezést ér: a Gartner szerint az Apple csak az ötödik legnagyobb gyártó Amerikában, míg az IDC a negyedik helyre hozta a kaliforniai céget.

Íme a két adatlap:

Tény, hogy óriási különbségek vannak az adatsorok között, az egyiken például 25, a másikon 42 százalékot zuhant az Acer, gondolom főleg annak köszönhetően, hogy elmúlt a netbookláz (végre!), az emberek inkább tableteket vesznek, ami érzékenyen érinti az olcsó laptopokra specializálódott távol-keleti céget.

Az viszont tisztán látszik, hogy az Apple mindkét elemzőnél elég jól vészelte át az első negyedével: miközben a piac 6-10 százalékkal csökkent, az Apple 10-19 százalékkal nőtt, ami önmagában is óriási eredmény.

De nézzük kicsit más szemszögből ezt a dolgot, hogy érezzük, még súlyosabb ellépés történt itt: a piac egésze ugyanabból az okból gyengült, amiért az Acer. Egyszerűen elfogyott a levegő a netbookok körül, eddig az olcsó, gyenge minőségű laptopok pörgették a keresletet, de az utóbbi hónapokban drámaian visszaesett az érdeklődés, ami az egész iparágat magával rántotta. Az egész iparágat, csak az Apple-t nem, a kaliforniai gyártó ugyanis nem forgalmazott ebben a termékkategóriában semmit.

A nyereség viszont kétszeres: ha csak a pc-piacot nézzük, akkor is látjuk, mennyire bevált ez a stratégia az Apple-nek, ezekben a számokban azonban pont azok az eladások nem látszanak, amik hazavágták a netbookpiacot: a tableteké, ahol viszont az iPadnek hála lényegében egyeduralkodó az Apple.

A számok tehát önmagában is hatásosak, de ha mindegyik gyártó eladásaihoz hozzáadnánk a tabletforgalmat is (és miért ne tennénk, ha egyszer ez a kategória látványosan a pc-piacot gyengítette), már elképesztő magasságokban lenne a teljes piachoz képes az Apple.

Steve Jobs megint ellopta a show-t, és azzal, hogy az Apple tökéletesen szembe ment a piaci trendekkel, egyedüli győztesként került ki ebből az összecsapásból. És az elemzéseket figyelembe véve úgy tűnik, hogy még évekig az Apple döntése lesz a nyerő, mert a tabletpiac csak nem akar kifújni, vagy gyengülni.