Tudjuk, hogy elég nagy bajban van a Nokia, zuhan a profit, a finn cég egyre jelentéktelenebb az okostelefon-piacon (a valódi okosmobilok piacán), és sokak szerint az új CEO, Stephan Elop a vállalat utolsó esélye. A fickó legutóbbi megnyilatkozása alapján mutatkozik némi reménysugár a cégnek, mert végre képesek felmérni, hogy mi történt az elmúlt években, és hogy miért lett a 2007-ben még abszolút piacvezető vállalat a technológiai verseny páriája.

A következőt nyilatkozta Elop:

2008-ban az Apple piaci részesedése a 300 dollár fölötti gépeknél 25 százalékos volt, ami 2010-re 61 százalékra nőtt. Az Apple bebizonyította, hogy ha a dizájn megfelelő, az emberek szívesen veszik a mobilt a magas ár ellenére is, és élvezettel használják azt, tehát a programozók is szívesen fejlesztenek rá. Az Apple megváltoztatta a játékszabályokat, és ma uralja a high-end piacot.

Aztán így folytatta:

Az Apple 2007-ben szállította le az első iPhone-t és még mindig nincs olyan termékünk, aminek a felhasználói élménye akár csak közelítene az övékhez. Az Android csak két éve jelent meg a piacon, és ezen a héten a platform átvette a vezetést az okostelefonok piacán. Hihetetlen. Az eszközök harca mára az ökoszisztémák harca lett, amiben nemcsak a hardverek és a szoftverek, de a külső fejlesztők, az alkalmazások, a reklámok, a keresőfunkciók, a közösségi alkalmazások, a hely-alapú funkciók is óriási szerepet játszanak. Ellenfeleink nem az eszközökkel lopták el a piaci részesedésünket, hanem egy egész ökosztisztémával. Éppen ezért rövidesen döntenünk kell, hogy mi is építünk egyet, felgyorsítjuk valamelyiknek a fejlesztését, vagy egyszerűen csatlakozunk valamelyikhez.

Nagyon úgy tűnik, hogy a Nokia nemsokára bejelenti, Androidot vagy Windows Mobile 7-et rak a mobiljaira. Az iOS ugye kizárva, Elop microsoftos múltja meg a windowsos verziót erősíti, nemsokára kiderül. Az biztos, hogy a jó hardvereket gyártó Nokia erős szoftveres alapokkal sokkal versenyképesebb lenne, de az is biztos, hogy saját OS nélkül kevésbé lesz majd karakteres a cég. Persze emiatt már késő aggódni, most gyors válaszra van szükség, mert ég a ház.