Nem új gép, de még mindig lehet lelkesedni érte, ezt bizonyítja a Gizmodo összeállítása. A szerző egy saját sztorival indít: a minap 12 kilométert gyalogolt úgy, hogy észre sem vette, a táskájában maradt az apró, könnyű laptop. Az egy kiló alatti mezőny a netbookoknak hála persze elég népes, az Air viszont egészen más kategóriában mozog a sebességét, használhatóságát tekintve, amit Joel Johnson, a szerző néhány híresebb blogger vagy újságíró véleményével támasztott alá.

Elsőként Rob Beschizzát, a Boing Boing szerkesztőjét idézte, aki szerint az ssd felfoghatatlanul gyors, éppen ezért az Airnél jóval erősebb asztali gépen dolgozni igazi kínszenvedés az apró laptop után. A fickó csak nevet azokon a windowsos fanboyokon, akik először egy sima netbooknak nevezték az Airt, majd amikor kategórián belül hasonlították össze a teljesítményadatokat, fel voltak háborodva az igazságtalan megmérettetés miatt.

Andre Torrez, az MLKSHK képmegosztó alapítója többnyire a 27 colos iMacen dolgozik, azonban az Airhez képest ő is nehézkesnek érzi az asztali gépet. Sőt, a szolgáltatásuk benchmarkja szerint a laptop sokkal fürgébb is a nyers erőben jóval többet mutató Core i7-es iMacnél, ami bizonyítja, hogy a jól eltalált karakter fontosabb a gigalfopsoknál. Torrez szerint az Air a legjobb Macintosh, amit valaha vásárolt, a billentyűzet kiváló, az akkuidő elképesztő, a kijelző csodás, csak egy baj van vele: soha senki nem hiszi el, mennyire jó cuccról van szó.

Anil Dash az Expert Labsból szintén az ssd-t élteti, meg hogy általánosságban jóval gyorsabbnak tűnik az Air, mint a Pro, miközben az üzemidő kiváló.

A Technomadsos Sean Bonner már teljesebb képet ad, szerinte elképzelni sem lehetne ennél ideálisabb gépet. A 13-as elég kicsi és könnyű, az akku egész nap kitart, így töltőt sem visz magával, az ssd villámgyors, a processzor teljesítménye meg épp elég. Sean szerint kétség nélkül az Air a legjobb laptop, amit valaha birtokolt.

A Loneliest Sandwich-es Adam Lisagor meg odáig ment, hogy már az iPadet is elkezdte Airrel helyettesíteni, miközben a Final Cut Prót is vidáman használja rajta.

Szerintem elkérem újra a gépet, és a 11,6-os után most a 13,3-ast is megnézem magamnak.