Kisebb kihagyás után folytatódik fejlesztői interjúsorozatunk, ezúttal Rusznyák Gábor, a Sunflower Software Management Kft. vezető fejlesztője és oktatója mutatkozik be, mesél jelenlegi projektjeiről és egy meglepetésről.

Mióta foglalkozol programozással?

1982-ben ültem először számítógép elé, és nemsokára rájöttem, hogy elsősorban nem a játékok, hanem a gép felépítése és programozása az, ami érdekel. Elsőre meglehetősen misztikus volt az egész, ezért volt igazán vonzó. Kezdetben az iskolai HT1080Z gépekre sikerült szereznem némi plusz gépidőt, majd következő nyáron megvettem a ZX Spectrum gépemet. Erre már írtam sok kis programot, terveztem kiegészítő hardvereket, ezek egy része meg is jelent akkoriban a Mikroszámítógép Magazinban. Később a PC korszak jött, szinte minden programnyelvvel, ami azon előfordult, és nem az MS talált ki.

Ártatlanul és álságosan megkérdezném, mi volt a gond az MS-sel?

Akkoriban még csak a Visual basic volt a piacon, és az egy megjegyezhetetlen, átgondolatlan nyelvnek tűnt, ezért döntöttem a Delphi mellett. Később a C típusú nyelvek jöttek (C, C++, Java, PHP, Action Script), így már nem kanyarodtam vissza a Microsoft felé. Aztán 2 éve vettem egy Windows Mobile készüléket, és kitaláltam, mi lenne, ha fejlesztenék rá. A fejlesztőrendszer árától visszahőkölve ez elmaradt, később a telefont is eladtam. Aztán később a Windowsból is elegem lett: a Vista tette be végképp a kaput. Azt kipróbáltam, majd letöröltem, és úgy döntöttem, keresek valami mást. Azóta is csak nézem, a gyermekeim hogyan kínlódnak a Win7-tel, én Macet használok.

Hogy tanultál meg iOS-re programozni?

Kezdetben bújtam a neten a sok tutorialt, ami mind jó és szép volt, épp csak egy-egy lépés maradt ki belőlük, ami könnyen érthetővé tette volna őket. Így egy rövid időre félretettem ezt a vágyamat, és reménykedtem, hogy egyszer csak találok egy tanárt, aki segít megtenni az első lépéseket. Idén tavasszal sikerült eljutnom egy tanfolyamra, ami megadta a kezdő lökést, onnantól már segítettek az internetes segédanyagok is. Aztán, ahogy egyre több programot írtam iOS-re, a gyakorlat is meglett. Ma már én oktatok iOS-programozást másoknak, úgy, ahogy szerintem a legjobb.

Hányan vagytok a programozó csapatban?

Jelenleg ketten vagyunk, reméljük, hogy ez a szám bővülni fog. Szerencsére nem feltétlenül kell utánpótlást keresnünk, hiszen a tanfolyamunkon egy jó programozóból hamar válhat jó iOS-fejlesztő. Laci kollégám is végigülte, és mára kitűnően végzi a feladatát.

Mit fejlesztettél iPhone-ra?

Első programom a Sunflower Ingatlan nevű szoftver, ez egy térképes ingatlankereső. Második megjelent alkalmazásunk a Névmisztika volt, ami novemberben egy hétig vezette a magyar AppStore ingyenes toplistáját, erre nagyon büszkék voltunk. A tanfolyamon egy TV műsor alkalmazást rakunk össze a tanulókkal, ezt is ki kellett találni, hogy aztán minden hónapban megcsináljuk gyakorlatként. Már kész van egy Bioritmus program is, hamarosan azt is kiadjuk.

Mesélnél erről bővebben?

A hagyományok szerint az ember életét ciklusok határozzák meg, ebből egyik a Hold járása, mely bizonyítottan összefüggésben áll hangulati ingadozásainkkal. Ez a program ezeket a ciklusokat mutatja be, beállítható lesz több ember születési dátuma, és megnézhetjük, milyen fizikai, érzelmi, és értelmi fázisban van éppen.

Mi a különleges az ingatlankereső alkalmazásban?

Először is az, hogy az egyetlen magyar ingatlankereső app a Store-ban. Azóta sem jelent meg senki hasonló programmal. Másrészt régi vágyam volt, hogy ne a szokásos módon lehessen keresni, hanem térkép alapján. Ez lehetővé teszi, hogy ne egész kerületek kínálatát kelljen végigböngészni, hanem le lehessen szűkíteni akár csak egy lakótelepre vagy környékre. Az adatlapon aztán végig lehet nézni az összes képet az ingatlanról, majd egy gombnyomással azonnal hívni az értékesítőt.

Hogy jött a névmisztika app ötlete?

Régebben ezotériával is aktívan foglalkoztunk, több programunk jelent meg Windows alá, illetve egy ezoterikus honlapot üzemeltettünk, ennek volt része a névmisztika. A program nem tartalmaz csili-vili kezelőfelületeket, viszont a háttérben lévő számítást a Kabbala több éves kutatása, és az ehhez kapcsolódó héber nyelvtanulás előzte meg.

Próbálkozol még később az ezoterikus vonalon?

Természetesen, a következő évben több, ezoterikus jellegű alkalmazást szeretnénk kiadni magyarul, illetve angol nyelven is, hiszen ezek alapja már létezik más nyelven, mindössze portolni kell őket, és a kezelőfelületeket átszabni iPhone-ra és iPad-re. Ezeknek egy részét tervezzük a tavasszal nyíló Mac AppStore-ban is megjelentetni.

Ti is sokat vártok a Mac App Store-tól? Generál akkora hype-ot, mint az iOS üzlete?

Nem hiszem, hogy akkora lesz a hype, mint az iOS esetében. Mindenesetre egy lehetőséget nyújt az egyszerű menedzselésre, remélhetőleg nem kell akkora marketingtevékenységet kifejteni, mint eddig. Persze játékok esetében ez így nem lesz igaz, bár remélhetőleg végre lesznek natív game-ek az OS X-re. A felhasználói programok esetében viszont hiszem, hogy a piaci rés eltalálásával könnyen el lehet majd jutni a júzerekhez.

Mi készül jelenleg?

Tervezzük egy asztrológiai program elkészítését a közeljövőben, ami nem a hagyományos bulvárhoroszkópot fogja elkészíteni, hanem egy teljes horoszkópot ábrákkal és értelmező szövegekkel. Most viszont egy másik feladatra koncentrálunk, amit nem árulhatok el, hogy mi lesz, de az Appleblog olvasói biztosan élvezni és értékelni fogják, ha kikerül az AppStore-ba. Ennek a várható megjelenése január vége, február eleje (amennyiben az Apple is úgy akarja).

Ha fejlesztő vangy, és szívesen bemutatkoznál, itt tudsz jelentkezni.